Egyéb sportok

Cholnoky Sára hozta a kötelezőt

A szörfös Cholnoky Sára a 25. helyen végzett a tokiói olimpián.

A második olimpiáján szereplő Cholnoky a csütörtöki futamokban a 23., a 20. és a 21. helyen ért célba. A 27 fős mezőny 12 futamot teljesített, az első tíz helyezettre még vár az éremfutam.

"A realitás a 23-25. hely volt az előzmények ismeretében, gondolok itt a hajóosztály-váltásra, a pandémiára, a formára és a lehetőségekre" – mondta az MTI-nek Utassy Loránd szövetségi kapitány.

Hozzátette, mivel a 2024-es párizsi játékokok szörfben már nem az RSX, hanem a foilos (támasztóuszony) osztály szerepel, mindenki átállt erre, így RSX-ben idén nem volt "normális verseny".

"Az első napon éppen olyan szél fújt, ami Sárának nem kedvezett, onnantól fokról fokra jött fel. Amikor erős szél volt, például mint ma, 14-20 csomós, akkor a 15-19. helyet is elérte. Végül öt centin múlt, hogy nem lett 23., ami a riói eredménye megismétlését jelentette volna"
– fogalmazott.

Kiemelte, Cholnoky Sára, aki foilban tavaly hatodik volt az Eb-n, célba veszi a párizsi olimpiát is.

Borítókép: olimpia.hu