Angol fociÁtigazolási hírek

Meglepő igazolás körvonalazódik a Chelsea-nél: hétfőn ismét asztalhoz ülnek

Kép forrása: Stu Forster/Getty Images

Sajtóértesülések szerint az első visszautasított ajánlat után a londoni Kékek újabb egyeztetést folytatnak a Sunderlanddel Granit Xhaka átigazolásáról.

Az előző szezon meglepetéscsapata szó nélkül visszalökte a fővárosi alakulat első, 8 millió eurós tapogatózását, s kijelentette: a kulcsember nem eladó.

A Chelsea azonban továbbra sem tett le Granit Xhaka megszerzéséről. Florian Plettenberg úgy tudja, a klub hétfőn újabb tárgyalási fordulót tervez a Sunderlanddel.

A Tyne-parti gárda nyilvánosan és a háttérben is egyértelművé tette, hogy nem kívánja értékesíteni csapatkapitányát, és jelenlegi álláspontja szerint további ajánlatokat sem szeretne megfontolni.

Ennek ellenére a Kékek tovább dolgoznak azon, hogy áttörést érjenek el a megbeszéléseken.

A kulcs Xabi Alonso lehet

A baszk szakember korábban elképesztő sikereket ért el Granit Xhakával a Leverkusennél. A svájci középpályás pedig pont emiatt lenne nyitott a váltásra – állítják a lapok.

Mindezek ellenére a transzfer továbbra sem tekinthető közelinek, a felek álláspontja ugyanis egyelőre jelentősen eltér.

A következő napokban eldőlhet, melyik irányba mozdul el az ügy. A Chelsea rutinnal erősítené a fiatalos magot, a Sunderland azonban nagyon úgy tűnik, hajthatatlan.