Küzdősportok

Cerrone: mielőtt Conor McGregorral küzdöttem, már tudtam…

Donald Cerrone bejelentette visszavonulását és ezzel elköszönt a UFC-től. Legutóbb submission-ös vereséget szenvedett a UFC 276-on Jim Miller-től.

A UFC mindig számíthatott rá, és ez a 16 éves pályafutás most véget ért. A küzdelem utáni sajtótájékoztatón Cerrone elárulta, hogy a Conor McGregor elleni 2020 januárjában vívott mérkőzés előtt érezte először, hogy ideje lenne visszavonulni, mert már nem élvezte a felkészülést.

„Mielőtt McGregorral küzdöttem volna, már tudtam, hogy közel a vége. Majd megvívtam a McGregor elleni harcom, majd jött egy újabb, de már érzelmek nélkül. Nem élveztem, nem szerettem már ezt az egészet. Tudtam, hogy hamarosan itt az idő, csak ki kell választanom a megfelelő időpontot. Felhívtam az ügynökömet, hogy kell még egy meccs, tudtam, hogy ez lesz az utolsó” – mondta a „Cowboy” becenévre hallgató harcos.

Cerrone elismeri, hogy sok bunyós, köztük ő is hajlamos volt arra, hogy tovább bunyóznak, mint kellene.

„Annyira akarod, hogy még mindig úgy gondolod lépést tudsz tartani a fiatalokkal. Vannak, akik 40 évesen még harcolnak, de ember, én 39 vagyok, de szerintem az én 39-em kicsit más, mint a többieké. Durva életet éltem, de ideje tovább lépnem. Az egyetlen amit bánok, hogy ezt a döntést nem hoztam meg hamarabb.”

Borítókép és fotók: Carmen Mandato/Getty Images