Celtic – FTC: Sokkoló eredmény született – nemzetközi lapszemle
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva legyőzte a skót Celtic együttesét.
A brit portálok megdöbbentek az eredményen. Ezek közül válogattunk.
A BBC szerint a Ferencváros edzője, Szerhij Rebrov meglepte a Celticet azzal, hogy a Djurgarden ellen remeklő Franck Bolit nem kezdette.
A portál emlékeztet arra, hogy 15 évvel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy a skót csapat ilyen korán búcsúzott a BL-től.
A lap szerint a skót együttes túlságosan támaszkodik Edouardra, aki ezen a mérkőzésen kimaradt a keretből.
A Countypress cikk címe szerint összeomlott a Celtic.
Kiemelik, hogy az első félidő végétől szinte végig dominált a skót csapat, azonban a 74. percben Tokmac megindulása a vesztüket okozta.
A The Scottish Sun szerint szintén sokkoló vereséget szenvedett a Celtic együttese, amely így 30 millió fonttól esik el azáltal, hogy nem jut be a Bajnokok Ligája főtáblájára.
A lap megemlíti Odsonne Edouard hiányát, aki a Dundee United elleni találkozón szenvedett sérülést.
Nemcsak a brit lapokat lepte meg a Celtic kiesése. A skót csapat egykori játékosa, Chris Sutton Twitter oldalán reagált a tegnap este látottakra.
Bejegyzésében ezt írta:
"Ez egy tragikus este a Celtic számára. Kínos. Elszalasztott lehetőség."
That’s a bad, bad night for Celtic. No excuses. Embarrassing. Fail to prepare, prepare to fail…
— Chris Sutton (@chris_sutton73) August 26, 2020
Sport365.hu – Ez igen! A Ferencváros kiverte a Celticet
Borítókép: Ian MacNicol/Getty Images