A svájci szövetségi bíróság felfüggesztette a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntését, így a kétszeres olimpiai bajnok futó Caster Semenya egyelőre nem köteles betartani a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) női versenyzőkre vonatkozó tesztoszteronszabályozását.
 
A dél-afrikai sportolónő és ügyvédei szerdán jelentették be, hogy a svájci grémiumnál fellebbeznek a CAS ítélete ellen. Az ítélőszék hétfőn közölte: amíg a fellebbezést nem bírálják el, addig Semenyának nem kell betartania az IAAF szabályát, azaz gyógyszerek nélkül is elindulhat kedvenc távján, 800 méteren.
"Hálás vagyok a svájci bíróknak a döntésért. Remélem, a fellebbezés elbírálása után is szabadon futhatok majd" – áll a sportoló közleményében.
 
""
Caster Semenya egyelőre elégedett lehet: nem kell betartania a tesztoszteronszintjét, amelyet hiperandrogenizmusa okoz.
Fotó: Francois Nel/Getty Images
 
Az IAAF tavaly áprilisban jelentette be, hogy a jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a női versenyzők tesztoszteronszintjére, ez pedig veszélyezteti Semenya pályafutását, mivel a 28 éves sportoló hiperandrogenizmussal küzd. A nők esetében ez a szindróma akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.
    
Az új szabályok választás elé állítják a – sokak által interszexuálisnak tartott – dél-afrikai futót: vagy gyógyszerekkel korlátozza tesztoszteronszintjét, vagy csak hosszabb távon indulhat a továbbiakban, ugyanis a 400, 800 és 1500 méteren versenyzők esetében a vér tesztoszteronszintje nem érheti el az 5 nanomolt literenként.Az IAAF már 2015-ben is szabályozni akarta a problémát, de kísérletét a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az indiai Dutee Chand fellebbezésének helyt adva megakadályozta. A legújabb szabályváltozást az IAAF tanácsa 2018 márciusában hagyta jóvá, Semenya júniusban fordult a CAS-hoz, amely csak idén május elsején utasította el a keresetét. Ügyvédei ezután fordultak a svájci bírósághoz.
 
""
Dutee Chand hasonló problémákkal küzdött, mint Semenya. Négy éve ellene is hasonló okok miatt indult eljárás, ám fellebbezett, és nyert.
Fotó: Yifan Ding/Getty Images
 
Az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült tavalyi tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteronszintű nők jelentős előnyben vannak a pályán a riválisokkal szemben.
Semenya a 2012-es, londoni és a 2016-os, riói olimpián is megnyerte a 800 méteres síkfutást, és háromszor, 2009-ben, 2011-ben és 2017-ben világbajnok is lett ezen a távon. 

""

Semenya 2012-ben és 2016-ban is olimpiai bajnok volt 800 méteren. Emellett három vb-címet is nyert ugyanezen a távon.

Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images