Carragher kegyetlen, mégis humoros hasonlattal jellemezte Kerkezt
Jamie Carragher ismét kipécézte magának a Liverpool magyar balbekkjét.
Mint arról a Sport365 is beszámolt, a Liverpool egy őrült hajrát követően 2-2-es döntetlent játszott vasárnap a Fulham otthonában. A Vörösök mindkét magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is végigjátszotta a találkozót.
A Sky Sports szakértőjeként dolgozó Pool-ikon, Jamie Carragher a lefújást követően kielemezte a csapat védekezését, külön hangsúlyt fektetve a bal oldalra. Szerinte a jelenlegi felállás működik ugyan, de elsősorban nem Kerkez miatt.
„Nem gondolom, hogy minden héten játszania kellene” – fogalmazott Carragher.
A korábbi hátvéd hozzátette: Andy Robertson teljesítménye kifejezetten javult, amikor lehetőséghez jutott, ezért többet kellene játszania.
A legélesebb mondatok azonban csak ezután jöttek. Carragher Kerkez játékát egyfajta kontrollált káoszként jellemezte. Egy olyan hasonlattal élt, amely egyszerre vicces és kegyetlen.
Néha, amikor Kerkezt nézed, olyan, mintha Darwin Núnez látnád balhátvédként… csak lehajtott fejjel fut, fut és fut.”
Az üzenet egyértelmű: Kerkezben megvan a kellő energia és agresszivitás, de a döntéshozataloknál gyakran nem elég határozott.
A Liverpoolnál ráadásul a párharc nem csupán Kerkezről szól. Robertson esetében Carragher emlékeztetett: a skót sem „készen” érkezett, neki is kellett idő, mire igazán belenőtt a szerepbe.