Amerikai sportok

Carmelo Anthony vezette győzelemre a Denvert

A mai játéknap egyetlen mérkőzésén az Északnyugati csoport harmadik helyén álló Denver Nuggets látta vendégül, a Központi csoport második helyezettjét az Indiana Pacerst. A találkozót a vendég csapat kezdte jobban, ugyanis az első negyedben 3 pontos előnyre tett szert. A következő felvonás 11 pontos különbséggel a Nuggetsé lett. A nagy szünet sem törte meg a coloradoi csapat lendületét, mely 7 pontos előnnyel zárta a harmadik 12 percet. A záró játékrész 15 pontos Nuggets vezetéssel kezdődött. A tetemes hátrány ellenére sem adta fel az Indiana és dudaszóig küzdöttek, de az összecsapást nem tudtál megnyerni, ugyanis a 15 pontból csak egyet tudtak ledolgozni. Mai vereségével az Indiana, sorozatban ötödik mérkőzését sem tudta megnyerni.

A találkozó legeredményesebb játékosa a hazai csapat kapitánya Carmelo Anthony lett, aki 36 pontig jutott, a másik oldalon Tyler Hansbrough emelhető ki, aki dupla duplát (27 pont, 10 lepattanó) ért el. Érdekesség, hogy Anthony utoljára 2003. december 26-án, a Houston Rockets ellen dobott legalább öt hárompontost (ma hatig jutott).

Eredmények:
Denver Nuggets – Indiana Pacers 121-107