
A világelső spanyol teniszező célja, hogy kipihenten és teljesen egészségesen érkezzen majd az idény véghajrájára.
A friss tokiói diadala után mindenki azt várta, hogy Carlos Alcaraz lendületből folytatja Ázsiában, ám a világelső spanyol klasszis bejelentette: nem indul a sanghaji ATP 1000-es tornán.
A 22 éves murciai játékos ugyan nyolcadik idei trófeáját emelte magasba Japánban, miután két szettben legyőzte a döntőben az amerikai Taylor Fritzet, ám a győzelmi sorozat ára is megmutatkozott. Már a tokiói nyitókörben, Sebastian Báez ellen kibicsaklott a bokája, és a folytatásban erősen bekötözve játszott. A rengeteg mérkőzés (idén már 74 hivatalos egyesmeccsen lépett pályára!) szintén nyomot hagyott a testén.
Arigato Tokyo! 🏆😘
📸 Getty pic.twitter.com/qBRGxQHSRi
— Carlos Alcaraz (@carlosalcaraz) September 30, 2025
„Csalódott vagyok, hogy idén nem tudok pályára lépni Sanghajban. Fizikai problémákkal küzdök, és a csapatommal közösen úgy döntöttünk, a legjobb most a pihenés” – írta közleményében.
Világelsőként nincs veszélyben
Alcaraz gyakorlatilag sérülés nélkül is megteheti, hogy kihagyja a versenyt. Tokióban megvédte a pekingi címéért járó 500 pontot, így közel 3000 pontos előnnyel vezet Jannik Sinner előtt. Még ha az olasz meg is nyeri a pekingi tornát, Sanghajban nem tud előzni, hiszen ott címvédőként nem szerezhet pluszpontot.
Wow.
Carlos Alcaraz withdraws from the Shanghai Rolex Masters.
He still got a big lead (over 2.5k points) in the race to the year-end #1, but that surely opens the Race a bit more if Sinner can defend his title.
Looks like a wise decision considering his ankle scare. pic.twitter.com/a4YlQ0fc2s
— José Morgado (@josemorgado) September 30, 2025
A spanyol sztár a pihenő után a Six Kings Slam bemutatótornán térhet vissza október közepén Rijádban, amely elképesztő összdíjazású viadal, majd jön a párizsi Masters, az ATP Finals Torinóban, végül a Davis-kupa döntő Bolognában.
A cél egyértelmű: egészségesen érkezni az idény hajrájára.