Amerikai sportok

Carl Nassib az első NFL-játékos, aki még aktívként jelentette be, meleg

Carl Nassib, a Las Vegas Raiders játékosa közösségi oldalán tett őszinte vallomást nemi identitásáról, egyúttal hatalmas összeget ajánlott fel egy LMBTQ közösséget támogató szervezet számára. Ezzel ő lett az első NFL-játékos, aki még visszavonulása előtt vállalta, hogy saját neméhez vonzódik.

Nassib egy instagram-videóban mondta el, hogy meleg, egyúttal ezzel kapcsolatos érzéseiről is beszélt.

„Na mi a helyzet emberek. Itt vagyok a házamban és ebben a pillanatban szeretném elmondani, hogy meleg vagyok. Már egy ideje meg akartam ezt tenni, de végül most érzem magam a legkényelmesebben ahhoz, hogy megtegyem. A lehető legjobb életem van. Nekem van a legjobb családom, a legjobb munkám és nekem vannak a legjobb barátaim. Minden, amit egy srác kérhet” – kezdte bejelentését.

„Én egy elég zárkózott ember vagyok, így remélem tudjátok, hogy valójában nem azért teszem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Csak azt gondolom, hogy a képviselet és a láthatóság fontos. Valójában azt remélem, hogy egy nap már nem lesz szükség az ilyen videókra."

 

"De addig mindent megteszek egy együttérző és elfogadó kultúra ápolásáért. Azzal kezdem, hogy 100 000 dollárt adományozok a Trevor Projektnek, ami egy hihetetlen szervezet. Ők az elsőszámúak, akik öngyilkosság-megelőző szolgálatot nyújtanak az LMBTQ fiatalok számára. Nagyon izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek és segítséget nyújtok minden lehetséges módon. Felpörögve várom, hogy lássam, mit hoz a jövő. "

Az LMBTQ közösség számára válságintervenciós és öngyilkossági prevenciós szolgáltatásokat nyújtó Trevor Projekt köszönetet mondott Nassibnak.

A Nassib bejelentésére az egész sportvilág megmozdult, és többen dicsérték őt kiállásáért.

Roger Goodell, az NFL biztosa közleményében kijelentette, hogy a liga "büszke Carlra, aki bátran osztotta meg ma igazságát".

„A képviselet számít” – mondta Goodell.

"Abban a reményben osztozunk, hogy egy napon hamarosan az övéhez hasonló kijelentések már nem lesznek hírértékűek, miközben az LMBTQ közösség teljes egyenlősége felé haladunk. Kívánunk Carlnak sok sikert a következő szezonban."

 

Proud of you, Carl pic.twitter.com/R9aJxYFefW

— Las Vegas Raiders (@Raiders) June 21, 2021

Az NFL Játékosok Szövetségének ügyvezető igazgatója, DeMaurice Smith hozzátette:

 

"Szakszervezetünk támogatja Carlt, és a Trevor projekttel végzett munkája bizonyítja, hogy ő – akárcsak tagságunk – arról szól, hogy közösségét és ezt a világot nem maguk, hanem mások számára jobbá tegyék "
Nassib bejelentése után Mark Davis, a Raiders tulajdonosa azt mondta az ESPN-nek:

"2021 van. Ez nem változtatja meg a véleményemet róla, mint személyről.”

James Franklin, Nassib korábbi edzője azt mondta: "Carl bátor bejelentése utat fog teremteni mások számára, hogy hűek legyenek hiteles énjükhöz. Büszke voltam Carlra, amikor győzelemre vezetett minket, de most még büszkébb vagyok rá. "

Forrás: ESPN.com

Borítókép: Rey Del Rio/Getty Image