Spanyol foci

Capello megszólalt: Ancelottit nem kirúgni kellene, hanem tisztelni

Kép forrása: Getty Images

Fabio Capello szerint a Real Madrid ne Ancelottiban keresse a hibát – az igazi veszteség Toni Kroos kiesése, és a sérüléshullám.

A Real Madrid körül forr a levegő: a Bajnokok Ligájából való kiesés, a bajnoki versenyfutásban való hátrány, valamint Carlo Ancelotti jövője miatt egyre feszültebb a hangulat. Most azonban egy igazi legenda, Fabio Capello szólalt meg, aki szerint a klubnak nem kirúgni, hanem megbecsülni kellene Ancelottit.

„Remélem, nem rúgják ki Ancelottit, és ugyanazt a tiszteletet adják meg neki, mint amit ő ad a klubnak” – nyilatkozta Capello a Telemadridnak. A korábbi madridi tréner szerint az Arsenal elleni BL-kiesésnél valami nem stimmelt:

„Az a Madrid, amit ott láttunk, nem a megszokott Madrid volt. Nem láttam bennük azt az eltökéltséget. Persze az ellenfél is jól játszott, de furcsa meccs volt.”

Erről egyébként Toni Kroos is hasonlóképp vélekedett.

Kroos: ez nem az a Real Madrid volt, amit ismerünk

Capello hangsúlyozta: Ancelottinak idén rendkívül nehéz dolga volt, mivel szinte minden meccsen új védelmet kellett építenie a sérülések miatt, ráadásul egy kulcsjátékos is hiányzik a középpályáról.

„Toni Kroos nagyon hiányzik. Ő az, aki irányít, aki szűr, aki diktálja a ritmust. Az ő kiesése látványos volt. Nélküle nincs, aki megszervezze a védelmet vagy ritmust adjon a támadásoknak.”

A bajnoki címről Capello már kevésbé optimista a korábbi klubja szempontjából:

„Szerintem idén a Barcelona lesz a bajnok. Sok gólt szereznek, és szombaton is szerencséjük volt – a 98. percben kaptak tizenegyest. De a győzelemhez szerencse is kell.”

Ancelotti jövője továbbra is kérdéses: sokak szerint csak akkor maradhat, ha megnyeri a La Ligát és a Király Kupát.

Egyúttal már egyre erősebbek a Xabi Alonso érkezésével kapcsolatos pletykák.