Nemzetközi labdarúgás

C. Ronaldo BL-hisztije: "Ez a bíró soha többé ne vezessen nekünk meccset"

Cristiano Ronaldo, a mérkőzésen végig faragott portugál klasszis örült a három pontnak:

– Fontos a jó kezdés a Bajnokok Ligájában. Boldogak vagyunk a három ponttal, amit szereztünk ma este, de nem vagyok elégedett a játékvezetéssel. Remélem, soha többé nem vezet ez a bíró nekünk egy mérkőzést sem – mondta a hisztis klasszis. 

Benzema már a jövőbe tekintett:

– Megszereztük a három pontot egy rendkívül nehéz mérkőzésen. Remélem idén valami nagyot alkotunk, de a dolgokat csak a maguk sorjában kell kezelnünk. Az, hogy nyertünk ma, az számít csak igazán.Remélem, Cristiano hamar felépül. Láttam, hogy mennyire szenved. A játékvezető nagyon rosszul teljesített. Nem értjük, hogy Marcelo miért kapott piros lapot és Leko viszont miért nem?

Sergio Ramos szerint van még hova fejlődni:

– A bíró nem döntött helyesen, amikor a Cristiano ellen elkövetett szabálytalanságot megítélte, de az igazat megvallva az ilyen belépők benne vannak ezekben a meccsekben. A legfontosabb az, hogy elhoztuk a három pontot, viszont sokat kell még tanulnunk.

Di María nem szeretné siettetni a dolgokat:

– Nagyon örülök a gólomnak és annak, hogy a csapat nyerni tudott ezen a nehéz pályán. Úgy tűnhet, hogy nagyon nehéz győzni idegenben az idei BL sorozatban, tehát mi létfontosságú pontokat gyűjtöttünk. Győznünk kellett, hát megtettük. Nagyon boldog vagyok. Marcelo nagyszerű passzának köszönhetően egy remekbeszabott gólt sikerült szereznem. Boldog vagyok, hiszen jó munkát végzek. Azért dolgozom, hogy napról napra fejlődhessek. Csak saját magunkkal foglalkozunk. Nyugodtnak kell maradnunk, mert tudjuk, hogy ha a megkezdett úton haladunk, akkor a dolgaink jól fognak alakulni. Ez még csak a kezdet. Örülünk annak, ahogy a dolgok történnek, de nem szeretnénk előre rohanni. A bíró nem végzett jó munkát. A Cristiano elleni buktatás kiállítást érdemelt volna, így a Dinamonak tíz emberrel kellett volna befejeznie a mérkőzést. A játékvezető úgy gondolta, ez a belépő nem érdemel kiállítást. Marcelo kiállítása sem volt jogos. A dolgok nagyon gyorsan történtek és nagyon rövid idő alatt szedte össze a két sárga lapot. Úgy érzem a bíró hibázott. Rossz érzés, ha valakit kiállítanak, ezért biztosítjuk Marcelot maximális együttérzésünkről, mellette állunk – véleményezte Di Maria a játékvezető ténykedését.

Bajnokok Ligája, D csoport, 1. forduló

Dinamo Zagreb-Real Madrid 0-1 (0-0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 35 ezer néző, V: Oddvar Moen (norvég)
Gól: Di María (53.)
Kiállítva: Marcelo (73.)

Dinamo Zagreb: Kelava – Vida, Tonel, Tomecak, Ibánez – Leko, M. Kovacic (Pokrivac, 62.), Badelj – Sammir – Rukavina (Beciraj, 75.), Calello (Situm, 87.).

Real Madrid: Casillas – Sergio Ramos, Carvalho, Pepe, Marcelo – Xabi Alonso, Coentrao – Di María (Diarra, 78.), Özil (Higuain, 78.), C. Ronaldo – Benzema (Arbeloa, 82.).
 

A mérkőzés összefoglalója: