Nemzetközi labdarúgás

Buzsáky főnöke csalódott a játékospiac miatt

Egyelőre gyengén áll erősítések terén a QPR. Buzsáky Ákos csapata 5-6 játékost szeretne vásárolni a 2011-2012-es idényre, de egyelőre Warnock nem lehet túl boldog.

– Sokat dolgozunk, de egyelőre nem sikerült új játékosokkal megállapodnunk – mondta a vezetőedző. – Jónéhány kiszemeltünk van, és én eléggé optimista vagyok azt illetően, hogy sikerül megfelelő képességű játékosokat a csapathoz hozni.

""

Ugyanakkor Warnockot bosszantja, hogy mások, például a már 6 játékost "beújított" Everton, sikeresebben szemezgetnek a játékospiacról. A QPR vezetőedzője próbál olyan labdarúgókat szerezni, akik beleférnek a költségvetésbe, viszont ezzel együtt erősítést jelentenének a következő szezonra. A gondot a pénz jelenti. A QPR-nek kicsit drágák a legjobbak, és a klubnál kapható fizetések sem tartoznak a legcsábítóbb kategóriába.

– Három-négy játékossal is beszéltem, de vagy túl drágák, vagy nem tudjuk őket megfizetni – tette hozzá Warnock, aki leignkább Jimmy Bullardot szeretné megszerezni a Hull Citytől. – Csatárra és középső védőre van szükségünk, fel kell tölteni néhány posztot. Biztos vagyok abban, hogy a következő pár hétben sikerül néhány jó játékost vásárolnunk.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz Buzsáky Ákos sorsa, marad vagy megy, de lehet, hogy a csapat szűk anyagi kerete neki fog kedvezni.

Buzsáky-gólok a QPR-ben