Nemzetközi labdarúgás

Bundesliga: rekord közeli Dortmund, kilenc játékossal zárt a Hoffeinheim – videóval!

""

A német labdarúgó-bajnokság második fordulójának pénteki nyitómérkőzésén a Szalay Ádámmal kiálló Mainz vereséget szenvedett az újonc Fürth csapatától hazai pályán. A találkozót követően ma délután öt meccsel folytatódott a Bundesliga második játéknapjának küzdelmei.

A Bayern Leverkusen a Freiburgot fogadta, a hazaiak pedig Castro és Wollscheid találatával 2-0-ra legyőzték ellenfelüket.

A fordulóban a Hoffeinheimhez látogatott az Eintracht Frankfurt, a két csapat pedig egy parázs meccset vívott jó néhány szabálytalansággal. Ennek köszönhetően a hazai alakulat csak kilenc játékossal fejezte be a találkozót, Salihovicnak, a Hoffenheim játékosának például mindössze egy perc kellett ahhoz, hogy begyűjtsön két sárgalapot és kiállításák. A mérkőzést végül a frankfurtiak nyerték 3-0-ra.

A Nürnberg a Borussia Dortmundot fogadta, a két együttes pedig nem bírt egymással, 1-1-gyel zárult ugyanis az összecsapás. A csapatok ráadásul már az első félidőben eldöntötték a pontosztozkodást, bár a címvédő minden bizonnyal a győzelemért utazott Nürnbergbe. Ezzel együtt is egyre közelebb a Hamburger SV 1981/82 és 1982/83-as szezonban felállított veretlenségi sorozatához.

""

A Schalkénak viszont sikerült otthon tartania a három pontot az Augsburg ellen, köszönhetően Papadopoulos, Jones és Huntelaar góljának. A vendégeknek azért a hajrában még egy szépítő találatra futott az erejéből.

A Werder Bremen ugyancsak nyert hazai pályán, mivel legyőzte a Hamburger SV együttesét 2-0-ra. Találkozón két tizenegyest is adott a játékvezető a Bremennek, ám csak az egyiket tudta értékesíteni Hunt. A játékos előbb az első félidőben elhibázta a büntetőt, majd második játékrészben már javított.

Ma még pályára lép  18 óra 30 perckor a Fortuna Düsseldorf a Monchengladbach ellen, míg holnap a Wolfsburg várja a Hannovert, a Bayern München pedig a Stuttgartot.

BUNDESLIGA 2012/2013
2. forduló
Bayern Leverkusen – Freiburg 2-0 (1-0)
Gól:
G. Castro (8’), P. Wollscheid (54’)
Sárgalap: S. Reinhartz (77’) ill. K Guede (79’)

Hoffeinheim – Eintracht Frankfurt 4-0 (2-0)
Gól:
M. Compper (öngól, 39’), P. Schwegler (43’) és A. Meier (tizenegyes, 82’), M. Lanig (90’)
Sárga: S. Schröck (30’), (74’), T. Weis (56’), S. Salihovic (69’), (70’) ill. B. Oczipka (4’), T. Inui (72’)

Nürnberg – Borussia Dortmund 1-1 (1-1)
Gól:
T. Pekhart (32’) ill. J. Blaszczkowski (40’)
Sárgalap: T. Klose 65’, H. Balitsch 70’ és L. Piszczek 71’, K. Grosskreutz 90’

Schalke – Augsburg 3-1 (1-0)
Gól:
K. Papadopoulos (33’), J. Jones (46’), K.J. Huntelaar (72’) ill. T. Oehrl (79’)
Sárgalap: J. Daxler (35’) és T. Werner (42’), M.D. Jong (62’)

Werder Bremen – Hamburger SV 2-0 (0-0)
Gól:
A. Hunt (tizenegyes, 51’), N. Petersen (67’)
Sárgalap: R. Tesche (80’)