Magyar foci

Bundabotrány – Elrendelték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását

A bíróságon két tanács tárgyalt a kényszerintézkedésekről. Az egyik tanács azt rögzítette, hogy a szökés elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel döntött K. Zoltán, L. Mátyás és H. Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról. Ezen felül K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is fennáll. A döntés alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. július 30. napjáig tart.

K. Zoltán és L. Mátyás gyanúsítottak esetében a bíróság szerint annak a veszélye is fennáll, hogy szabadlábon hagyásuk esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.A másik tanács L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László gyanúsítottak előzetes letartóztatását rendelte el a szökés, elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel. A végzések nem jogerősek.

A bírósági végzések szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, szervezett jellegére, valamint a gyanúsítottak tisztázatlan egzisztenciális körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak eljárási cselekményeken való jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. A nyomozati iratokból rendelkezésre álló adatokra és a bűncselekmények jellegére figyelemmel az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még kihallgatandó személyek befolyásolásával meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán jelentette be, hogy hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában. Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a keddi akcióról elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők. K. Zoltánt nevezte meg az egyik gyanúsítottként, akit azonban arra hivatkozva, hogy kérdéses, közszereplőnek tekinthető-e egy futballista, nem nevezett meg. A Magyar Hírlap Kenesei Zoltán volt labdarúgóként azonosította a gyanúsítottat. Az MTI kérdésére Fazekas Géza a szervezet magyarországi vezetőjének nevezte K. Zoltánt.

Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot. A bundázás kapcsán szintén szóba került, tavaly decemberi Argentína-Bolívia U20-as mérkőzést pedig Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt.
A hét személyt azzal gyanúsítják, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert. 

MTI