Angol foci

Bukayo Saka üzent a szurkolóknak

Kép forrása: Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images

Az idényben még láthatják őt az Arsenal drukkerei.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal egyik legnagyobb sztárja, Bukayo Saka karácsony előtt, a Crystal Palace elleni 5-1-es siker során szenvedett hosszútávú sérülést. Mikel Arteta, a csapat menedzsere megerősítette, hogy a fiatal angolra legalább két hónap kihagyás vár, ugyanis meg kellett műteni a combhajlító izmát, ami elszakadt. A szezon során ez már a negyedik alkalom, hogy kisebb vagy nagyobb sérülést szedett össze az Ágyúsok üdvöskéje.

Saka negyedszerre sérült meg az idényben – de most hetekre nélkülözni kell

Saka kiválásával abszolút a legjobbját veszítette el az Arsenal, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 9 gólt és 11 asszisztot jegyzett eddig. A 23 esztendős szélső átesett a műtéten és Instagram-oldalán üzent a szurkolóknak.

„A többség akadályokat lát, csak néhányan lehetőségeket. A felépülés elkezdődött és még erősebben jövök majd vissza. Köszönöm mindenkinek az üzeneteket! #Istenterve🙏🏿” – írta Saka.