Tenisz

Budapesti tenisztorna – a selejtezőben búcsúzott a magyar tehetség

Piros Zsombor nem jutott tovább a szombati selejtezőből a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, amelynek a budapesti Sport11 Sportcentrum ad otthont.

 
A világranglistán 370., 19 éves magyar játékos három játszmában maradt alul a német Yannick Madennel szemben, aki 108. a nemzetközi rangsorban.
 
A 29 éves rivális szűk egy óra alatt nyerte a nyitószettet, Piros azonban remek tenisszel bő fél óra alatt hozta a  másodikat, így kiegyenlített. A döntő szettben a német elhúzott 3:0-ra, s bár a magyar játékos 3:2-re még visszazárkózott, saját adogatását elveszítette, s a fordításra már nem maradt esélye a 2 óra 38 percig tartó meccsen. Sikerével Maden jutott tovább a selejtező első köréből, ahonnan két győzelemmel lehet felkerülni a főtáblára.
 
Eredmény, selejtező, 1. forduló:
Yannick Maden (német)-Piros Zsombor 6:4, 1:6, 6:3
    
A torna főtábláján négy magyar érdekelt: Valkusz Máté és Balázs Attila egyesben, Nagy Péter és Borsos Gábor pedig a párosok között bizonyíthat.