Budapesten nincs helye a kézilabda KEK-döntőnek

Szombat kora délután Dabasra indult ki a zöld-fehér tábor. Budapest alkalmatlannak találtatott arra, hogy KEK-döntőt rendezzen, az Arénában fitnessbuli van, a Körcsarnokban jazzkoncertet rendeznek, más csarnok meg nincs a fővárosban. Irány hát Dabas, ahol meg akad létesítmény. Szabad a csarnok, és milyen patent!

 

A rendőrség is teljes létszámban. Atrocitás nulla, a parkolásban segítenek, máskor sem kellene több.

 

Fél kettőkor beengedik a jónépet, kezdés háromkor. A spanyol edző fényképezgeti a szurkolótábort, nem csoda. Ilyen náluk úgysincs. Kézilabda már alakul, lásd az Itxako menetelését – jut eszembe, valami spanyolos küldje el a helyes kiejtését ennek a szónak hangfelvétel formájában -, bár itt nem kell tartani attól, hogy a spanyol negyedik lesimázza a Fradit.

 

A kapu mögött felszedték az ülőhelyeket, óriási ötlet! Nemcsak, hogy többen férünk el, de sokkal többen is férünk el! Megtelt a többi szektor is, vendégszurkolók is érkeztek (harmincan vagytok!).

 

Himnusz, virágeső, örök napfény, kezdődjön már! Egyértelmű esélyes a Fradi, be is kezdünk rendesen, hogy ugyanazzal a lendülettel át is vegye a vezetést az Alicante 7-6-nál, szoros, hiába, ez már itt a KEK-döntő. Kis kapkodás után fokozatosan elhúznak a zöldek, a tábor rendületlenül szurkol. 

 

Nem igazolódott be az előzetes félelem, az állóhelyekre szóló jegyeket nem azok vették meg, aki a viszonylagos olcsóságot nézték, és el kellett volna magyarázni nekik, hogy 2011, Föld bolygó, kézimeccs. Mindenki teli torokból szurkol, félidőben öttel megyünk, remek.Még ugyanennyi kellene, csak a telhetetlenség.

 

Sonkás szendvics, almás cappy, jöhet a folytatás. Jó szokásunkhoz híven hamar kettő lett a hatból, a spanyoloknál Ortuno gondolta úgy, hogy a maga szerény 13 góljával(Jesszus…) hozzájárul az emelkedett hangulat lejjebb viteléhez. Elbotorkálunk a 43. percig,mikor is Elek Gábor megunja ezt, és időt kér.

 

A közönség is érzi, hogy most meg lehet fogni őket, valami olyasmit éltem át, mint Fradi-meccsen még soha, sehol. Ilyen egységgel, lelkesedéssel még nem találkoztam, frenetikus percek telnek el. Szívünk zöld-fehér, megállás nélkül, egyre hangosabban szól ez a dal. 

 

Hatása? 9:3-as roham, eldől a meccs, a spanyolok csak pislognak, mint Dózi a szekér elé fogva, már csak a különbség a kérdés. Nem lenne jó felengedni a spanyolokat, nyolccal megyünk, természetesen felengedjük őket ötre. Ez a vége,34-29. Ti vagytok a legjobbak…

 

Jó lesz lesz, Zácsik a visszavágóra teljesen felgyógyul, Tomori is képben lesz. Fogjuk a kupát, és már nem is adjuk oda.

 

Irány Alicante.

 

Szabi/Sport365blog/