Egyéb sportok

Budapest Maraton és Futófesztivál kilenc kerületben

A szervező Budapest Sport Iroda hétfői tájékoztatása szerint a "királykategóriától" a családi futásig összesen nyolc versenyszámból lehet választani.
 
A 42,195 kilométeres távot az egyéni indulók mellett öt- és háromfős váltók is teljesíthetik, 30 kilométeren viszont csak egyéni indulók állhatnak rajthoz. Aki rövidebb távú, de egyéni futásra vágyik, az a minimaratonon (7 km) vagy a maratonkán (3,5 km) próbálkozhat. A családok, a kisebbek és az idősebbek a gyaloglásban vagy a családi futásban állhatnak rajthoz.
   
Az elmúlt 25 év Budapest Maratonjain több mint 40 ezren futották le a 42 kilométert, tavaly 16 350-en neveztek a futófesztivál különböző távjaira. A verseny kedvelt a külföldiek körében is, egy éve valamennyi kontinensről, 63 országból érkeztek résztvevők. 
   
Idén élete első maratonját futja Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, az Operaház pedig három csapatot indít, soraiban Miklósa Erika operaénekessel, aki a New York Maratonra készül.
   
A verseny a város több pontján időszakos közlekedési módosításokkal is jár. Erről a www.forgalmivaltozasok.hu oldalon találhatók információk.