Forma-1 / Motorsport

Brutális verseny jön: 400 lóerős Clio a nevezők között

A hatalmas közönségsikert aratott április 20-22. között Kiskunlacházán megrendezett magyar bajnoki első futamát követően folytatódik az MNASZ Drag és Drift szakág keretein belül szervezett 2012-es gyorsulási idény. A május 11-12. között a kiskunlacházi reptéren rendezendő megmérettetésen ismét bajnoki pontokért hajtanak a versenyzők.

""

Már a márciusban megrendezett meghívásos versenyen, majd az áprilisi, meglehetősen zord időjárással fűszerezett bajnoki szezonnyitón lehetett érezni, hogy nemcsak a versenyzők maguk, hanem a sebességért, a lóerők kíméletlen harcáért, és a különleges és szélvészgyors autókért és motorokért rajongók is nagyon várták már a 2012-es esztendő drag és drift bajnoki küzdelmeit. Nos, az idénynyitón majdnem 550 induló – köztük elképesztően száguldó dízelek – mutatta meg, mire képes az autója vagy motorja.

„A hétvégén ezúttal sem marad program nélkül, aki ellátogat Kiskunlacházára. Ismét felbőgnek a motorok, és a Nano Energizer Drag, valamint Drift bajnoki csatái mellett összecsapnak a motorosok is, illetve ezúttal a fiatosok emelik a rendezvény fényét” – fogalmazott Kohári Zoltán, az MNASZ Drag és Drift szakágának vezetője, aki azt is elárulta, ezúttal már külföldről is érkeznek gyorsulni vágyók. – „Ausztriából, Romániából, Szlovákiából és Németországból is eljönnek hozzánk versenyezni. A mezőny Pazar lesz, biztos vagyok abban, hogy több pályacsúcs is veszélybe kerül szombaton és vasárnap.”

""

Végre valahára elkészült a hazai mezőny egyik legjobbjának, az elmúlt két esztendő profi elsőkerekes bajnoka Kovács Szabolcsnak is az új, majdnem ezer lóerős, kifejezetten a versenyzésre épített RS 2000-es Escortja is.

A street7 kategória 2010-es és 2011-es bajnoka, Pinczehelyi Tamás a mezőny egyetlen Renault modelljével, a majd 400 lóerős Clio-val immár nemcsak az összetett triplázásra hajt, hanem szeretné az idei harmadik versenyt, és második bajnoki futamot is megnyerni.

„Szívesen folytatnám a győzelmi sorozatomat, és úgy vélem, minden esélyem megvan erre. Az idei szezonra épített motor bevált, immár négyféle gumiból választhatok a versenyeken, és ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor meglehet a harmadik idei győzelmem” – jelentette ki Pinczehelyi Tamás, aki kategóriájában az áprilisi bajnokin sebességi rekordot állított fel: a mért ponton 203 km/h-val száguldott.

""

 

 

 

 

A motorosok sem adják majd alább, aki kilátogat hétvégén a bajnoki futamukra, az megint szembesülhet azzal, amikor a szakág legjobbjai – Matusik Andrea vagy Tóth Zoltán – ismét 7 (!) másodperc alatt több mint 300-as tempóban száguldanak végig a 402 méteres pályán.

„Az előzetes nevezések alapján minimum nyolcvan motorosra számíthatnak a nézők. Természetesen a közönség kiszolgálása a lehető legmagasabb színvonalon lesz megoldva, hiszen óriási kijelzők segítik a nézők pontos tájékoztatását, míg a legmodernebb időmérő a versenyzők értékelését” – mondta Kohári Zoltán.

Természetesen a driftezés szerelmesei sem maradnak izgalom nélkül. Sokan fogadkoznak, hogy az eddig ragyogóan teljesítő Nagy Lászlót végre letaszítják a dobogó tetejéről – Street kategória –, míg a Pro kategóriában valódi presztízs csata lehet a Kaltbantner Géza és Szegesdi Gábor összecsapása.

A tempó és a hangulat garantált, hisz mindenki tudja már: „A hétvégén Drift lesz! Durva lesz!”

A második bajnoki futam menetrendje

Időpont: 2012. Május 11-12., Helyszín: Kiskunlacháza repülőtér
47.191209, 19.062603‎  vagy  +47° 11′ 28.35", +19° 3′ 45.37"

A tervezett progra, Drag, Május 12.
07.45-től Kapunyitás
08.00-tól Autós, Motoros gépátvétel
08.15-09.30 Autós, Motoros időmérő edzés
09.30-10.15 Motoros időmérő edzés
10.15-11.00 Autós időmérő edzés
11.00-11.40 Motoros időmérő edzés
11.40-13.00 Autós időmérő edzés
13.00-kor Motoros gépátvétel vége
13.00-13.25 Motoros időmérő edzés
13.25-14.00 Autós időmérő edzés
14.00-14.40 Motoros Döntők
14.40-16.30 Autós Időmérők
16.30-18.45 Autós döntők
18.45-től Díjkiosztó