Egyéb sportok

Brutális idővel verte Cseh Lászlót a magyar tehetség

""

A férfi 200 pillangó – a várakozásoknak megfelelően – drámai csatát hozott, mivel a két vb-induló helyre hárman pályáztak és a jelenlegi állás szerint Biczó Bence lesz az, aki hosszú évek után először marad le egy világversenyről, mivel Kenderesi és Cseh László is megelőzte.

A 19 esztendős Kenderesi pályafutása eddigi legjobb eredményével, 1:54.79 perccel csapott célba elsőként, ezzel második helyre ugrott a felnőtt világranglistán. A tavaly Nankingban ifjúsági olimpiai bajnok tehetség fantasztikus hajrájával nemcsak a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Biczót, hanem Cseh Lászlót is megelőzte, utóbbit 11 századdal. Cseh két nap alatt harmadik ezüstjét gyűjtötte be, mindannyiszor épphogy elmaradva a győztestől, de ebben a számban így is a világranglista harmadik helyére lépett előre.

A magyar csapattagságról az időeredmény dönt, nem az ob-n elért helyezés. Biczó ugyan előnyben volt, mert a tavalyi Eb-n 1:55.62 perccel nyert ezüstérmet, de ennél ezúttal mindkét riválisa jobbat úszott.

"Óriási verseny volt, amit megint sikerült egy hajszállal megnyerni. Az az igazság, hogy a Gyurta Dani-féle taktikát alkalmaztam, azaz végig vártam türelmesen, aztán az utolsó hosszon robbantottam. Tény, nem olyan jó érzés folyamatosan embereket látni magad előtt, de csak a megfelelő pillanatra kell várni, ezt most is sikerült elkapni. Nagyon készülök a világbajnokságra, rendkívül motivált vagyok" – értékelt Kenderesi.

Biczó azt mondta, a vb-indulásáról Cseh dönt, ha indul ebben a számban, akkor ő nem mehet. Megjegyezte, csalódott, mert jobbra számított. Hozzátette: az vigasztalja, hogy világszínvonalú volt a döntő mezőnye és mostani ideje Kazanyban is elég lenne a fináléhoz.

Cseh László arról beszélt, hogy számára "ez az egytizedes ezüstök országos bajnoksága". Ahogy fogalmazott, nyerni mindig jobb, de a mostani időeredménye kárpótolta.

"Kihoztam magamból a maximumot, a betegség miatt nem vagyok formában, ezért is történt az, ami: a kettes pályáról nem láttam semmit, próbáltam hajrázni, de az izmaim nem engedték. Az nem jó kifejezés, hogy Bence sorsa az én kezemben van, hiszen mindannyian tudtuk, hárman megyünk a két helyre. Talán az a korrekt megfogalmazás, hogy Kiss Laci bácsi döntésére várhatunk" – mondta Cseh, aki egyértelművé tette, hogy 200 méter pillangó mellett 200 méter vegyesen is indulni akar, noha előbbi fináléja és utóbbi elődöntője egy napon lesz a vb-n, akárcsak a mostani ob-n.

A végleges döntést a magyar szövetség elnöksége szombaton hozza meg Kiss László szövetségi kapitány előterjesztéséről. A szakvezető már most jelezte, aligha van nyitott kérdés, az idők alapján a Kenderesi-Cseh kettőst fogja javasolni.

Bernek Péter és Kapás Boglárka újabb, immár harmadik aranyát zsebelte be: előbbi – bár az egyiptomi Ahmed megelőzte – 800, utóbbi 200 méter gyorson lett magyar bajnok. 50 méter mellen a rutinos Financsek Gáboré lett a bajnoki elsőség, noha ebben a számban két olasz volt a leggyorsabb, míg a vegyescsapatok vegyesváltójában a Kőbánya SC négyese utcahosszal győzött, megdöntve az országos egyesületi csúcsot.

Az ob keddi magyar bajnokai:
férfiak:
800 m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 7:56.21 p
50 m mell: Financsek Gábor (Mohács) 28.31 mp
200 m pillangó: Kenderesi Tamás (Pécs) 1:54.79 p
nők:
200 m gyors: Kapás Boglárka (BVSC) 2:00.10 p
vegyescsapatok:
4×100 m-es vegyesváltó: Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Szilágyi Liliána, Késely Ajna) 3:54.72 p