Angol foci

PL-előszó: Brightonba látogatnak Szoboszlaiék, Tóthék az MU-t fogadják

Kép forrása: Steven Halliwell/MI News/NurPhoto via Getty Images

Brightonba látogat Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a bajnoki címvédő Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.

Brighton – Liverpool

A Vörösök szerdán meggyőző fölénnyel, 4-0-s hazai sikerrel ejtették ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Sallai Rolandot is foglalkoztató török Galatasarayt, sok idejük azonban nincs pihenésre, mert szombat kora délután már Brightonban vendégszerepelnek.

A 12. helyen álló ellenfél a legutóbbi négy bajnokijából háromszor nyert, így jó formában várja a liverpooliakat, akik február közepén az FA Kupában egy sima, 3-0-s sikerrel jutottak tovább az egymás elleni csatából.

Intő jel lehet azonban az ötödik helyezett, BL-főtáblás szereplésért küzdő Vörösök számára, hogy az előző idény végén – igaz, tét nélküli összecsapáson – 3-2-re kikaptak mostani vendéglátójuktól.

A szerdai BL-találkozót a meccs legjobbjának megválasztott, gólt szerző Szoboszlai, valamint Kerkez is végigjátszotta, nagy kérdés, hogy Slot mennyire meri majd rotálni a csapatát annak fényében, hogy a Liverpoolnak minden pontra égető szüksége van a bajnoki hajrában, ha ősztől is az elitsorozatban kíván szerepelni.

Bournemouth – Manchester United

A mezőny másik „magyaros” klubja, a tíz bajnoki óta veretlen Bournemouth a forduló pénteki nyitómeccsén a hozzá hasonlóan remek formában lévő, az utolsó tíz bajnokit figyelembe véve a legtöbb, 23 pontot gyűjtő Manchester Unitedot fogadja.

Tóth Alexék sorozatban négy döntetlennél járnak a PL-ben, de a harmadik helyen álló és BL-főtáblás szereplésre hajtó MU is szárnyal Michael Carrick vezetőedzői kinevezése óta.

A Vörös ördögöknek mostanában nem ment jól a Bournemouth ellen, ugyanis négy tétmérkőzés óta nyeretlenek mostani riválisukkal szemben. Legutóbb decemberben emlékezetes, 4-4-es döntetlent játszottak egymással az Old Traffordon.

A télen a Ferencvárostól szerződtetett, válogatott Tóth a legutóbbi négy meccsen mindössze hat percet kapott edzőjétől.

A bajnoki címért küzdő csapatok, a listavezető Arsenal és a második Manchester City ezen a hétvégén nem lép pályára a bajnokságban, ugyanis vasárnap 17.30 órától egymás ellen vívja a Ligakupa döntőjét.

Az élmezőny többi együttese közül a negyedik Aston Villa a kiesés elkerüléséért küzdő West Ham Unitedet fogadja, a klubvilágbajnok, jelenleg hatodik Chelsea pedig a két hellyel mögötte álló Everton vendége lesz.

Premier League, 31. forduló:

  • péntek:

Bournemouth-Manchester United 21.00

  • szombat:

Brighton-Liverpool 13.30

Fulham-Burnley 16.00

Everton-Chelsea 18.30

Leeds United-Brentford 21.00

  • vasárnap:

Newcastle United-Sunderland 13.00

Aston Villa-West Ham United 15.15

Tottenham Hotspur-Nottingham Forest 15.15