Egyéb sportok

Breaking: A második helyről várja Berecz Zsombor az éremfutamot

 A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második helyen bejutott az éremfutamba vasárnap a tokiói olimpián, így kedden a dobogóért szállhat vízre.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik részversenyben negyedik lett, a tizedikben szintén, de egyik fő vetélytársa, a spanyol Joan Cardona csak nyolcadikként futott be. Így helyet cseréltek, Berecz feljött másodiknak, hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött. A futamot a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh nyerte, aki ezzel a negyedik helyre lépett előre, a magyar hajóstól tíz ponttal van lemaradva.

Az Enosima Jachtkikötőben kedden az első tíz helyezett száll vízre a dupla szorzós éremfutamban, a többiek számára befejeződött a verseny. A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.

A 10. futam bójasorrendje

– Látható, hogy Zsombor mind az összetettben (már) őt követő Cardonát, mind az összetettben vezető Giles Scottot megverte ebben a futamban.

– Ennek eredményeképpen feljött a második helyre és tovább közelített pontszámban a 4x-es világbajnok Giles Scotthoz. 

"" 

""


Az összetett állás 10 futam után

– Látható, hogy 4 futam óta Berecz nem hozott az ötödiknél rosszabb futameredményt. Ez a konzisztens jó forma vitte őt előre a második helyre. 

– 40 éve nem láttunk ilyen erős magyar vitorlázást az olimpián!

– Bejött, amit jósoltunk, hogy egy jó futammal és az élmenők gyengébb futamával még tovább javíthat Berecz.

– Még elképzelni is nehéz, hogy 10 futamon keresztül, hogy képes ezt az elképesztően fókuszált, küzdős sorozatot megvalósítani a magyar versenyző.

– DE! Még nincs vége. Ahogy Zsombor mondta, minden az utolsó futamban fog eldőlni. Berecz kőkeményen megdolgozott ezért a második helyért, de közel a spanyol, így nem lehet kiengednie.

""
 

""

Az állás az éremverseny előtt:
1. Giles Scott (brit) 28 helyezési pont
2. Berecz Zsombor 37
3. Joan Cardona (spanyol) 39
4. Junior Josh (új-zélandi) 47
5. Nicholas Heiner (holland) 52

Sport365.hu – "Hál’ Istennek nem buktam helyet, de azt hittem, meghalok"

A magyar vitorlázó, Berecz ZSombor a finndingi hajóosztályban nyolc futam után továbbra is a harmadik helyen áll a koronavírus-járvány miatt 2020-ról idénre halasztott tokiói olimpián. A futam után az M4 Sportnak így értékelte a versenyt. "Nagyon jól vitorláztam, az első futamban mindenki kicserélődött körülöttem, én nem rizikóztam, a másodikban pedig szokásomhoz híven egy kicsit hátulról kezdtem, onnan zárkóztam fel.

Borítókép: hunsail.hu/CsertaGábor – MVSZ
Fotó: Robert Deaves/Finn Class