Gerhard Berger markán véleményt alkotott a Valteri Bottas-Lewis Hamilton párost illetően.

Bottas négy szezonnal ezelőtt került Hamilton mellé és azóta nem sikerült túl sok mindent felmutatnia csapattársával szemben. Legutóbb 2016-ban fordult elő, hogy nem brit nyerte meg a világbajnoki trófeát a Mercedesen belül, akkor azonban még Nico Rosberggel alakított egy kettőst.

Tavaly Bottas remekül kezdte a szezont. Az idénynyitó Osztrák Nagydíjon elsőként ért célba, szemben csapattársával, akinek csak a negyedik helyre futotta. Ezt követően azonban megtört a finn lendülete, míg a hétszeres világbajnok sorozatban három győzelmet húzott be.

Berger, aki 14 éves Forma-1-es pályafutása során 10 nagydíjat nyert a Benetton, a Ferrari és a McLaren színeiben, úgy gondolja, hogy nem Bottas, hanem három másik pilóta az, aki esélyes lenne a világbajnoki címe.

„Lewis abszolút világszínvonalú. Őrült sebessége és az extrém tehetsége mellé még tapasztalata is van” – mondta az osztrák az F1 Insidernek.

„Bottas sem lassú, de esélye sincs Hamilton ellen. Mondjuk a legtöbb sofőr így érezné – elemezte Berger a helyzetet, majd azt is elárulta ki lehet az, aki elhódíthatná a vb-trófeát a brit elől.

""
Leclercnek lehet esélye, hogy megszorongassa a regnáló világbajnokot.

Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images

„Max Verstappen, Charles Leclerc és normál formájában Sebastian Vettel. Egyébként nem látok senkit, aki ezen a legfelső szinten lenne. Lewis még mindig az első számomra.”

A Racingnews365-nek hozzátette: „Nagyszerű pilótál, de jelenleg Lewis teljesebb és versenyképesebb. Hamilton tudja, hogy kell elhozni a versenyt és minden köre gyorsabb, mint amire az autója valójában képes.”

„Úgy érzi az autó gumijait, mintha a lábai lennének, emiatt mindig erősebb a verseny döntő szakaszaiban. Fantasztikus látni a gumikezelést, ebben olyan, mint Senna és Schumacher volt.”

Berger ennek ellenére nem jelenti ki, hogy Hamilton lenne minden idők legjobbja. Annak ellenére sem, hogy a brit a világbajnoki címek tekintetében beérte Michael Schumachert, a futamgyőzelmek számában pedig már le is győzte őt.

""
Berger számára Ayrton Senna minden idők legjobbja.

Fotó: Mike Hewitt/Getty Images

„Fangio, Prost, Michael Scumacher, Alonso Vettel és még mások egy korszak alkotói voltak. Számomra Hamilton is ott van velük, de minden idők legjobbja nem ő, hanem Ayrton Senna" – mondta a 61 éves Berger.

Berger, aki Senna csapattársa volt a McLaren-ben 1990-ben és 1991-ben, hozzátette: "Ayrtonnak nem voltak gyengeségei, és hihetetlen karizmájával elvarázsolta a körülötte lévőket is."

Borítókép: Joe Portlock/Getty Images