Kép forrása: ITTF

Viharos elnökválasztás után félbe kellett szakítani a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség Kongresszusát, ahol a regnáló elnök nyert minimális szavazatkülönbséggel

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) keddi, dohai közgyűlése ugyanis újraválasztotta a svéd Petra Sörlinget. A jelenlegi elnököt mindössze két szavazat különbséggel erősítették meg a posztján.

A verseny meglehetősen szoros volt, de utána következett csak az igazán botrányos folytatás. Hisz a kongresszus végül félbeszakadt.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség honlapján megjelentetett szűkszavú közlemény annyit írt, hogy a skandináv sportvezető 104. Míg kihívója, a katari Kalil al-Mohannadi pedig 102 voksot kapott.

A kongresszust pedig „kívülállók beavatkozása” miatt félbe kellett szakítani.

Emiatt új közgyűlést kell majd összehívni – még november előtt -, különös tekintettel arra, hogy az alelnökök, az elnökség (végrehajtó bizottság) és a bizottságok tekintetében nem tudták lebonyolítani a szavazásokat.

Ennek megfelelően Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) korábbi elnöke továbbra is az ITTF alelnöke, ebben nem történt változás.

Az AP amerikai hírügynökség arról ír, hogy a vesztes elnökjelölt támogatói megkérdőjelezték a szavazás tisztaságát, s emiatt káosz alakult ki.

Kalil al-Mohannadi egyébként ugyancsak alelnöke a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségnek, az elmúlt három évtized jelentős részében az elnökség tagja volt s szervezetnek.

A voksolás után felszólalt a végrehajtó bizottságba pályázó Kovacsics Imre, a MOATSZ jelenlegi elnöke is, aki Kalil al-Mohannadi mellett állt ki.

Közölte, szerinte az online voksolás helyett minden nemzetközi szövetségnél át kell térni a manuális szavazásra, hogy elkerülhetők legyenek a csalások.

Sörling, aki második négyéves mandátumát kezdheti. 2023 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is. Egyike azon három női elnöknek, aki a 30 nyári olimpiai sportág egyik nemzetközi szövetségét vezeti.