Magyar foci

Botrány Újpesten – kitálal a játékos, a vezetőség cáfol

Az Újpest tizennegyedik a tabellán, csak több szerzett góllal előzi meg a már kieső helyen álló Ferencvárost. Kovács Zoltán sportigazgató és Mészöly Géza vezetőedző után két játékost, Böőr Zoltánt és Fehér Csabát küldtek el, most pedig Pollák Zoltánt érte el a végzet, neki is mennie kell – ezt állítja a ballábas védő.  A válogatottat is megjáró balhátvéd elmondta, nagy bajban van.

Csütörtökön is jeleztem Bartha Csaba ügyvezető igazgatónak, hogy szorult helyzetben vagyok, mert pénteken ki kell fizetnem a lakás bérleti díját, de nincs miből – mondta a Nemzeti Sportnak Pollák Zoltán. – Kértem, hogy adja oda azt a pénzt vagy legalább egy részét, amivel az Újpest tartozik nekem, de nem tudta teljesíteni a kérésemet. Megértő volt, de a vége az lett, hogy kirúgott, mert sokba kerülök, és a klub nem tud fizetni. Annak idején öt évre köteleztem el magam a Megyeri útra, de ezt már nem bírom. Úgy néz ki, rövid időn belül másodszor is utcára kerülök a feleségemmel és a kislányommal. Pénteken nem tudjuk kifizetni az albérletet, így mennünk kell. Hogy miként és hova, fogalmam sincs."

Pollák Zoltán 2008-ban szerződött a Megyeri útra, s akkor azt nyilatkozta, nem akar ő onnan elmenni, ezért is írt alá hosszú távú megállapodást. Ám a tervei alig valósultak meg. Gyakorlatilag azóta vannak folyamatosan gondjai, amióta Újpesten szerepel.

Sokan talán el sem hiszik, de volt olyan meccs, amelyen üres gyomorral léptem pályára – elevenítette fel egyik hihetetlen történetét a játékos. – Akkor a bajnoki cím volt a tét, mi pedig Pakson játszottunk, de nekem nem volt pénzem arra, hogy egyek. Korgó gyomorral futballoztam, de nemcsak én, mások is. Ki is kaptunk. Ez csak az egyik bajnoki volt a sok közül, amelyiken ilyen helyzetben voltam, voltunk. Előfordult, hogy nem volt mit ennünk, és már arra gondoltam, hazamegyek édesanyámhoz. A többiek hallgatnak, de nálam betelt a pohár. Sajnálom a drukkereket és a patinás klubot, de én ezt nem tudom így tovább csinálni."

A védő eddig nem sok jót kapott a fővárosi kluboktól. Hét év alatt hét albérletben lakott, de mindegyikből költöznie kellett. „Persze hogy kitettek mindenhonnan, mert a fizetésem folyamatosan csúszott, mindenhol elmaradtunk a bérleti díjjal – folytatta Pollák Zoltán. – Legutóbb nyáron kellett költöznünk. Akkor az Újpest tulajdonosának egyik lakásában éltünk. Éppen edzőtáborban voltam a csapattal, amikor szóltak, hogy költözni kell. Nem is értettem, miért. A főnököm ingatlanja volt, de ott is fizetnem kellett, s egyszer csak szóltak, hogy azonnal el kell hagyni a lakást. Az volt az ajánlat, hogy költözzek ki a pályára, a családom meg menjen, ahová akar. Most meg az utcán leszünk hamarosan. Hiába kértem az Újpest tulajdonosát, hogy legalább a kislányomra való tekintettel fizessen, nem értem el semmit."

Pollák Zoltán egyedül szólal meg az Újpestből, a többi játékos hallgat. Legalábbis hivatalosan. A futballista elmondása szerint eddig többször jelezte, szüksége lenne arra a pénzre, amellyel tartozik neki a klub, de csak hitegették.

Az utóbbi időben az volt a válasz, hogy majd a jövő héten kapok. Csütörtökön már az sem. Bartha Csaba nem kért időt, azt mondta, nem tud fizetni. Minden hónapban hatalmas balhé volt abból, hogy kértem, ami jár nekem, amiről papírom van. Csak annyit szerettem volna megkapni, ha már megállapodtunk, egy fillérrel sem többet. Folyamatosan arról van szó, hogy egy futballista mennyit keres. Tessék, én most újpestiként elmondtam: ennyit."

Természetesen a hírrel kapcsolatban megkeresték Bartha Csaba ügyvezető igazgatót is – aki másként látja az ügyet.

„Szó sincs róla, hogy én vagy bárki más kirúgta volna Újpestről Pollák Zoltánt, neki 2013-ig szerződése van a klubbal – mondta az elöljáró. – Aki azt állítja, hogy ez történt, vállalja a felelősséget a mondataiért, mert egy szó sem igaz belőle. Ha Pollák Zoltán, az Újpest FC játékosa valóban azt állítja, hogy kirúgtam, mutassa be az általam aláírt papírt.

Az Újpest FC hivatalos közleménye az ügyben:

 

Az Újpest FC egy ideig türelmesen figyelte a klubunk ellen indított rágalomhadjáratát, amelyet a nyilatkozók, médiumok legtöbbször légből kapott összeesküvés-elméletekkel „színeztek".
Pollák Zoltán pénteken megjelent nyilatkozatával azonban túl messzire ment, így az Újpest FC vezetése úgy döntött, hogy a bíróság előtt számoltat el mindenkit, aki valótlan állításaival a klubot hamis színben tünteti fel és azzal kárt okoz.

Ami a konkrét esetet illeti: Pollák Zoltán „nincs kirúgva" Újpestről, ő az egyik legjobban megbecsült tagja a keretnek. Nem csupán a prémiumokkal együtt hétszámjegyű juttatásaival, hanem azzal is, hogy ő volt az, aki mindig a leghamarabb hozzájuthatott a pénzéhez keret tagjai közül.
A „kilakoltatásról" annyit, hogy az Újpest FC – annak ellenére, hogy ez a játékos szerződésében nem szerepelt – lakáshoz segítette Pollák Zoltánt, akinek ezért a piaci árnak csupán töredékét kellett bérleti díjként fizetnie.

Folytathatnánk a játékos Nemzeti Sport mai számában megjelent állításainak cáfolatát, részletezhetnénk a tulajdonosnak, a sportigazgató(k)nak, az ügyvezetőnek küldött gyalázkodó, gyűlölködő, nyomdafestéket nem tűrő üzeneteit, azonban klubunk nem kívánja viszonozni a „sárdobálást".

Az azonban tény, hogy az Újpest FC Pollák Zoltánnak sem fizetéssel, sem prémiummal nem tartozik.Az Újpest FC a játékos valótlanságokat tartalmazó nyilatkozatát, az ügyben tanúsított hozzáállását fegyelmi vétségének tekinti, és átmenetileg felmentette az edzések látogatása alól.

 

Hírek szóltak arról is, hogy az Újpest FC-t működtető Kft ellen felszámolást kezdeményez az NSK (Nemzeti Sportközpontok), annak mintegy 36 millió forintos létesítménybérletidíj-tartozása miatt. A klub ennek az ügynek a kapcsán is kiadott egy közleményt.

Az Újpest FC hivatalos közleménye:

Egyes médiahírek szerint „a Nemzeti Sportközpontok (NSK) az Újpest FC-t működtető Kft. ellen – annak 36 millió forintos létesítménybérletidíj-tartozása miatt – hivatalból felszámolást indított. Az NSK már régebben tárgyalásokat kezdeményezett a Megyeri úti stadion és a hozzá tartozó pályák bérlet okán felhalmozódott tartozás kiegyenlítése, átütemezése ügyében, de ezek nem vezettek eredményre.”
 
Klubunk az alábbi közleményben reagál a hírekre, híresztelésekre:
 
A sajtóban eddig megjelent hírek részben valótlanok, ugyanis sportszervezetünk ellen senki nem rendelt el felszámolást. Legfeljebb annyi történhetett – hangsúlyozzuk, hogy az ügyben az Újpest FC semmilyen hivatalos értesítést nem kapott –, hogy az NSK felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen.
 
Amennyiben ez valóban megtörtént, akkor ez azt vonja maga után, hogy a Fővárosi Bíróság az Újpest FC Kft-hez fordul, és nyilatkoztatja arról: elismeri-e azt, hogy van lejárt, nem vitatott tartozása az NSK felé.
 
Figyelemmel arra, hogy jelen állás mellett nem tudjuk, hogy mi áll a kérelemben, arról sem tudunk nyilatkozni, hogy valós-e vagy sem.
 
Az tényként kijelenthető, hogy az Újpest FC Kft. és az NSK közötti szerződésben vannak nyitott kérdések, amelyek gyors rendezést igényelnek.
 
Álláspontunk szerint azonban nemcsak az Újpest FC Kft. részéről, hanem az NSK részéről is.
 
Kijelenthető: az általunk bérelt Szusza Ferenc Stadion olyan infrastrukturális hiányosságokban szenved, amely problémákat rövid határidőn belül meg kell oldani, és amely megoldása a bérbe adó, tehát az NSK kötelezettsége, továbbá amelyet az NSK sajnos ezirányú felhívásunk ellenére eddig nem teljesített.
 
Figyelemmel arra, hogy az Újpest FC Kft. a jövőben is a Szusza Ferenc Stadionban szeretné a mérkőzéseit megrendezni, ezért – bár ezirányú jogszabályi kötelezettsége nincs, hanem ez hangsúlyozottan az NSK kötelezettsége – az infrastrukturális problémákat meg kívánja oldani.
 
Ennek megfelelően – mint korábban is hírül adtuk – pályázatot adtunk be felvállalva azt, hogy amennyiben pályázatunk sikeres lesz, az Újpest FC Kft. biztosítja az előírt önrészt, azaz a költségek 30 százalékát.
 
Természetesen az Újpest FC Kft. álláspontja az, hogy ezen költségeket jogszerűen nem neki kellene viselnie, hanem az NSK-nak, hiszen ő a bérbeadó, továbbá az, hogy a helyzet rendezése érdekében mihamarabbi egyeztetés szükséges.
 
Álláspontunk szerint – hangsúlyozva ismételten, hogy nem ismerjük az NSK beadványának tartalmát – ebből a rendezetlen helyzetből fakadhat az NSK beadványa a Fővárosi Bírósághoz, ami távolról sem egyenlő azzal, hogy az Újpest FC Kft. felszámolását elrendelték volna.