Nemzetközi labdarúgás

Botrány! Egy 17 éves játékosával jött össze a 48 esztendős fociedző

David Sneddon egy 17 esztendős játékosával jött össze. Érdekesség, hogy a vezetőedző nem csak a női utánpótlás csapatért volt felelős, ugyanis ő volt a Preston Athletic gyermekvédelmi programjának a vezetője is. Sneddon úgy tűnik túl jó munkát akart végezni, ezért az U19-es lánycsapat egyik tagjával túl sokat foglalkozott. A 48 esztendős szakember, ugyanis összejött a mindössze 17 éves játékosával.

Sneddon felesége, Gillian McNeil, amint tudomást szerzett férje félrelépéséről, azonnal kidobta a házból kétéves fiuk, Finlay apját: Davie még a státuszát is megváltoztatta a Facebookon. Most már nem „házas", hanem „kapcsolatban" lévő". Egy 48 éves férfi egyszerűen nem viselkedhet így! „Rögtön kidobtam a házból. Vita nélkül pakolt össze és ment el, csak egyszer jött vissza, hogy elköszönjön a kisfiától. Azóta hallottam, hogy legalább egy éve tartott a viszonyuk. – mondta a feleség.

Sneddon nem csak a családját veszítette el, hanem az állását is. A vezetőedző több mint 20 évig dolgozott a Preston Athleticnél, amint kiderült a félrelépése, úgy döntött, hogy maga mond fel és nem, várja meg míg kirúgják.