Röplabda

Boros Márta a röplabdaszövetség új főtitkára

""

Az MRSZ keddi tájékoztatása szerint a váltásra elsősorban a 2013-mal várhatóan megnövekedő állami támogatások okozta plusz feladatok miatt került sor. Boros Márta korábban testnevelői, közgazdasági és HR-diplomát szerzett, legutóbb tréner-tanácsadóként dolgozott. Az MRSZ-hez augusztusban érkezett, ahol feladata – egy ad hoc bizottság vezetőjeként – a jelentős adósságokat felhalmozott szövetség működésének átvilágítása volt.

"Jövőre új élet kezdődik a szövetség életében, hiszen a nagyobb állami támogatás lehetőséget biztosít az eddig elkezdett munka folytatására, és komoly lehetőség nyílik a sportág megújítására" – nyilatkozta Tóth Tamás MRSZ-elnök, hozzátéve: ennek első lépéseként új főtitkárt neveztek ki a szövetség élére Boros Márta személyében, aki már eddigi munkájával is bizonyította, hogy alkalmas a pozíció betöltésére.