Bonucci felvázolta miként gyakorolt negatív hatást a Juventusra Ronaldo
Bonucci szerint sokan elhitték, hogy a sztárjátékos mindent meg tud oldani egyedül.
Cristiano Ronaldo sok mindent elért a Juventusszal. Kétszer olasz bajnoki címet szerzett és megszerte az Olasz Szuperkupát is. A torinói klub színeiben 134-szer lépett pályára, és 101-szer talált be a kapuba. Ennek ellenére akadtak olyanok, akik még többet vártak a nemrégiben a Manchester Unitedbe átigazoló portugáltól. Leonardo Bonucci most rávilágított mi állhatott a kevésbé sikeres szezonok mögött.
"Ez a dolog az az elképzelés volt, hogy egy játékos, pláne a világ legjobbja, garantálni tudja a Juventus győzelmét" – mondta Bonucci a The Athleticnek.
"Ronaldo jelenléte nagy hatással volt ránk. Már a vele végzett edzés adott nekünk valami pluszt, de a játékosok tudat alatt elkezdték azt gondolni, hogy a jelenléte önmagában elegendő a mérkőzések megnyeréséhez.”
"Kicsit elmaradtunk a napi munkánkban, alább hagyott az alázatunk, az áldozatvállalási képességünk, a vágyunk, hogy napról napra ott legyünk a csapattársak mellett. Azt hiszem, az elmúlt néhány évben ezt látni lehetett."
Bár Ronaldónak sok jó pillanata volt a Juventusnál, és kétségkívül ő játszotta a főszerepet, Bonucci úgy véli, hogy a portugálnak legalább annyira szüksége volt a csapattársaira, mint nekik a sikerre.
"Az előző szezonban negyedik helyen végeztünk, és megnyertük az olasz kupát, mert ismét csapat lettünk" – magyarázta Bonucci.
„Talán magától értetődő volt, hogy ha odaadjuk a labdát Ronaldónak, akkor ő megnyeri nekünk a mérkőzést. De Ronaldónak éppúgy szüksége volt a csapatra, mint nekünk rá. Kell egy kompromisszum, mert a csapat emeli fel az egyént, még akkor is, ha az egyén a legjobb játékos a bolygón” – zárta gondolatait.
Forrás: marca.com
Borítókép: Facebook.com/Juventus