Tenisz

Bondár továbbjutott, Stollár kiesett párosban

Bondár Anna és szlovák játékostársa bejutott a negyeddöntőbe a 3,1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében, Stollár Fanny és a spanyol Georgina Garcia Pérez harmadik helyen kiemelt duója ugyanakkor búcsúzott.

Bondár és Tereza Mihalikova a negyedikként rangsorolt Bibiane Schoofs, Rosalie van der Hoek holland kettőssel csapott össze csütörtökön és két sima játszmában nyert.

Stollárék is hozták az első szettet, de az olasz és argentin rivális, Giulia Gatto-Monticone és Nadia Podoroska egyenlíteni tudott, majd a döntő rövidítésben ellenállhatatlannak bizonyult. Utóbbi páros Gálfi Dalmával és belga partnerével,
Kimberley Zimmermann-nal találkozik majd a nyolc között, ez a duó már szerdán kiharcolta a továbbjutást. A Bondár, Mihalikova kettős ellenfele a fehérorosz Lidia Marozava és a román Andreea Mitu lesz pénteken.

A viadal alacsony (challenger) besorolást kapott a szervező WTA-tól, ám azokért, akik a koronavírus-járvány miatt nem utaztak el az amerikai nyílt bajnokságra, vagy a US Open eltörölt selejtezőjében szerepeltek volna, végül – a torna rangjához képest – hatalmas pénzdíjat osztanak szét a résztvevők között.

Eredmények:
páros, nyolcaddöntő:
Bondár Anna, Tereza Mihalikova (magyar, szlovák)-Bibiane Schoofs, Rosalie van der Hoek (holland, 4.) 6:4, 6:1
Giulia Gatto-Monticone, Nadia Podoroska (olasz, argentin)-Stollár Fanny, Georgina Garcia Pérez (magyar, spanyol, 3.) 5:7, 6:4, 10-2

Kép: Dan Mullan/Getty Images