""

A 38 éves csillag csütörtökön jelentette be, hogy az idei volt az utolsó idénye labdarúgóként. 

Bár a Paris Saint-Germain újabb egy éves szerződéshosszabbítást ajánlott fel a klasszisnak, Beckham udvariasan elutasította a francia klubot. 

"Köszönettel tartozom a PSG-ben, amiért lehetőséget adtak volna számomra a folytatára, de úgy érzem, itt az ideje, hogy befejezzem a pályafutásomat. Ha valaki nekem kissrác koromban azt mondta volna, hogy egyszer majd a Manchester Unitedban fogok futballozni, trófeákat nyerek, több mint száz alkalommal képviselhetem a hazámat a válogatottban, számtalanszor csapatkapitányként és pályára léphetek a világ legnagyobb klubjai ellen, azt mondtam volna, élénk a fantáziája. Szerencsés vagyok, hogy ezek az álmok valóra váltak. Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak, az összes edzőnek, akivel dolgoztam, és természetesen azoknak a szurkolóknak, akk mindig támogattak és erőt adtak ahhoz, hogy sikeres lehessek." – idézi a Daily Mail Beckhamet. 

Az angol csillag 115 alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, klubszinten hatszor volt bajnok a Manchester Uniteddal, nyert két FA Kupát, négy Community Shieldet, egy Bajnokok Ligáját és egy Interkontinentális Kupát. 

A Real Madriddal egyszeres spanyol bajnok és egyszeres Szuperkupa-győztes volt, a Los Angeles Galaxyval kétszer végzett a pontvadászat élén, idén pedig a Paris Saint-Germainnel ért fel a csúcsra. 

Utóbbi bajnoki cím után ő lett az egyetlen angol futballista, akinek négy különböző országban sikerült bajnoki címet szereznie. 

LABDARÚGÁS
David Beckham klubkarrierje számokban:
Manchester United – 394 meccs, 85 gól
Real Madrid – 115 meccs, 20 gól
LA Galaxy – 118 meccs, 20 gól
AC Milan – 33 meccs, 2 gól
PSG – 11 meccs, 0 gól