Egyéb sportok

Bolt: Egyedül kevés vagyok

""

A szombaton rajtoló pekingi vb előtt a jamaicai sprinter elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt pár hónapban milyen sok doppinggal kapcsolatos hír jelent meg, és szomorú látni, hogy most hol tart a sportág. Hozzátette: úgy gondolja, mindig lesznek olyanok, akik azt hiszik, megsérthetik a szabályokat.

A 29. születésnapját pénteken ünneplő sztár reméli, hogy a szerdán megválasztott új elnök, a brit Sebastian Coe tud pozitív változásokat hozni. Bolt hangsúlyozta: ő egyedül nem tudja megmenteni a sportágat, erre egy ember soha nem lesz képes. Ő arra összpontosít, amit neki tennie kell.

A világcsúcstartó, címvédő jamaicai futó legnagyobb ellenfele a 100 és 200 méteren is világranglista-vezető amerikai Justin Gatlin lesz a kínai fővárosban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem okoz neki problémát versenyezni Gatlinnel, ha a rivális betartja a szabályokat. Gatlint korábban kétszer is eltiltották, másodjára nyolc évet kapott, amit csak azért enyhítettek végül négyéves büntetésre, mert együttműködött a szervezett doppingolás elleni nyomozásban.