Nemzetközi labdarúgás

"Bolondok, idióták!" – kiakadt a Paks-meccs előtt a Hearts tulaja

Mint ismert, a Heart együttese meglepő módon a Paks elleni Európa Liga-visszavágó előtt cserélt edzőt, Jim Jeffries helyére a portugál Paulo Sergiót nevezték ki.
 
A döntés nem csak a szurkolók között, de a médiában is komoly vihart váltott ki, ezekre reagálva fakadt ki Vladimir Romanov, a klub tulajdonosa a Hearts hivatalos honlapján. 
 
– Abból ítélve, hogy a média majmai jó előre vészmadárkodtak, a Heartsnak cselekednie kellett. Úgy gondolom, ha egy csapat 15 meccsen csak egyszer nyer, csak a bolondok és idióták nem vetnek fel gyanút és kérdéseket. Most már értem, hogy Skócia miért csak a 61. a FIFA rangsorában olyan gyenge futballnemzetek mögött, mint Litvánia, Albánia vagy Gabon – mondta Romanov a klub honlapján. 
 
Mindenesetre a fenti kirohanásból is kikövetkeztethető, hogy az edinburghieknél nincs túl jó hangulat a csütörtöki, Paks elleni Európa Liga-mérkőzés előtt, ez pedig akár Kis károly csapatának malmára is hajthatja a vizet.