""

Az esti találkozón a magyarok negyedik gólját szerző Németh Krisztián azt emelte ki, hogy bár Romániában nem játszott, mégis ugyanúgy megviselte a háromgólos vereség, mint mindenki mást a csapatból:

"Úgy érzem, hogy sportemberekhez méltóan reagáltunk arra a kudarcra, nagyon örülök, hogy ez a meccs ilyen jól sikerült."

Az észtek ellen egy remek egyéni megmozdulást követően eredményes Böde Dániel azt mondta, a közönséget semennyire sem tudták kárpótolni ezzel a sikerrel a múlt pénteki bukaresti eredmény miatt, s hozzátette, a játékosok legfeljebb családtagjaikat és barátaikat engesztelhették ki valamelyest.

"Szerintem a teljes selejtezősorozat legnehezebb feladata vár ránk, mivel Hollandiából kellene elhozni három pontot, ugyanakkor azt gondolom, hogy megfelelően agresszív játékkal lehet esélyünk a sikerre" – tekintett előre, a soron következő mérkőzésre a Ferencváros támadója.

A válogatott irányítója – és kedd esti csapatkapitánya -, Hajnal Tamás arról beszélt, a mérkőzés előtt az lebegett a szemük előtt, hogy a román-török összecsapás számukra kedvező alakulása esetén egy győzelemmel visszavehetik a Bukarestben elveszített második helyet.

"Örülök, mert ez úgy sikerült, hogy a meccs nagyobb részében jól is játszottunk, ráadásul nagy különbséggel nyertünk. Azt gondolom, a csapat morális erejét jól mutatja, hogy egy ilyen fájó vereség után mennyire gyorsan sikerült talpra állnunk."

Az európai vb-selejtező D csoportját a 22 pontos, ezzel már biztosan az élen záró és vb-résztvevő hollandok vezetik. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese a második helyen áll 14 ponttal, eggyel megelőzve a románokat és a törököket.

Az utolsó két fordulóban a magyarok Hollandiába utaznak, aztán a pont nélkül sereghajtó Andorrát fogadják, míg a románok előbb Andorrában lépnek pályára, majd az észteket látják vendégül.

A törökök először idegenben az észtekkel, majd hazai környezetben a hollandokkal találkoznak.