Böde gól és Böde gólpassz. A Paks a hajrában fordított, majd döntetlent harcolt ki a Konferencia Liga play-off körének első meccsén a Mlado Boleslav ellen idegenben.
A magyar kupagyőztes Paksi FC 2-2-es döntetlent ért el a cseh Mladá Boleslav vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
A gól nélküli első félidőben a hazaiak némi fölényben futballoztak, azonban nem igazán tették próbára a magyar klubtól várhatóan távozó Szappanos helyet szereplő Simon kapust.
A vendéglátók így is kis híján előnybe kerültek, a 28. percben Kusej egyedül törhetett kapura, de mellé lőtte a ziccert.
A játék képe a fordulást követően sem változott, mígnem a 65. percben egy jobb oldali akció végén szinte a semmiből Kinyik öngóljával előnybe kerültek a csehek.
Bognár György a 78. percben pályára küldte Böde Dánielt, a korábbi válogatott támadó pedig mindössze két perccel később megvillant, egy szép csel után higgadtan lőtt a hálóba. A veterán csatárnak köszönhetően öt perccel később fordított a Paks: végigrobogott a jobb oldalon, majd tökéletesen passzolt középre, Papp pedig már csak az üres kapuba továbbított.
A jelzett hétperces ráadásra érezhetően magasabb fokozatra kapcsolt a hazai csapat, Lenzsér a 96. percben megkapta a második sárga lapját, a kiállítást követően pedig a megítélt szabadrúgást Ladra 17 méterről védhetetlenül lőtte a kapuba, a labda a felső lécről vágódott a hálóba.
A párharc győztese bejut a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Magyarországon.
Konferencia-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:
Mladá Boleslav (cseh)-Paksi FC 2-2 (0-0)
Mladá Boleslav, v.: Goga Kikacheishvili (georgiai)
gólszerzők: Kinyik (65., öngól), Ladra (97.), illetve Böde (80.), Papp (85.)
piros lap: Lenzsér (96.)
sárga lap: Lenzsér (5., 96.), Papp (39.), Windecker (64.)