""

Olimpiakosz – Arsenal 2-1

Leonardo Jardim, az Olimpiakosz vezetőedzője
"Nem vagyunk elégedettek, hiszen a fő célkitűzésünket, a legjobb tizenhatba kerülést nem tudtuk elérni. Ennek ellenére két okból kifolyólag mégiscsak boldog vagyok. Az egyik, hogy az Európa Ligában azért foyltathatjuk, a másik, hogy örömöt szeretünk a szurkolóinknak. A Panatinaikosz elleni derbi előtt nagyon fontos győzelem ez a számunkra, hiszen hátrányból fordítottunk, ez pedig nagy erőt kell hogy adjon nekünk. Az első, Schalke elleni meccsen úszott el a továbbjutásunk – akkor még nem haraptunk eléggé, hiszen későn kezdődött a görög bajnokság. Van hová fejlődnünk."

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere
"Érdekes találkozó volt ez. Az első félidőben két vagy három lehetőségünk is volt az előnyünk megduplázására, ám ez nem sikerült. A fiatalok egy órán keresztül bírták ezt a tempót, ezen javítanunk kell. Elsőként akartunk zárni a csoportban, de most reménykedünk a jó sorsolásban. Szép karácsonyi ajándék lenne számunkra egy szerencsés húzás. Nem vagyok elégedett az eredménnyel, de a csapat elhivatottsága nagyon tetszett. Most a bajnokságra kell fókuszálnunk, hisz van doglunk otthon."

""

Montpellier Hérault – Schalke 04 1-1

René Girard, a Montpellier vezetőedzője
"Megérdemeltük volna a győzelmet, de nem vagyok csalódott. Hiányzott pár dolog a játékunkból, főleg a meccs végén. Az Olimpiakosz elleni meccseinket bánom, azok nem úgy sikerültek, ahogy kellett volna. Nem sikerült a elgjobban számunkra ez a BL-menetelés, de bízom abban, hogy itt leszünk jövőre is, és akkor már jobban fogunk szerepelni. Büszek vagyok a fiúkra, mégha a győzelem nem is jött össze."

Huub Stvens, a Schalke vezetőedzője
"Mindkét csapatnak jó meccs volt, mindkettő győzni akart. Az első játékrészben több lehetőségünk volt, a második nagyon hullámzórat sikerült. A Montpellier a végén megnyerhette volna a találkozót, Hildebrand azonban megmentett minket. Örülök, hogy veretlenül jutottunk túl a csoportkörön, de ez már semmit nem számít, csak az a lényeg, hogy verhető ellenfelet kapjunk a folytatásban. Bárki is lesz az, nehéz lesz…"

AZ UTOLSÓ JÁTÉKNAP GÓLJAIT ITT NÉZHETED MEG!!

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, B csoport:
Montpellier (francia)-FC Schalke 04 (német) 1-1 (0-0)
Gólszerzők:
Herrera (59.) ill. Höwedes (56.)
Olimpiakosz (görög)-Arsenal (angol) 2-1 (0-1)
Gólszerzők:
Maniatis (64.), Mitroglou (73.) ill. Rosicky (38.)

 

A B csoport állása a 6. forduló után
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Schalke 04 (német) 6 3   3 10-6  12 pont
2. Arsenal (angol) 6 3 1 1 9-6 10 pont
3. Olimpiakosz (görög) 6 3 3 9-9 9 pont
4. Montpellier HSC (francia) 6   – 2 4 6-12 2 pont