""

Nagy iramban kezdte a mérkőzést a magyar bajnok, amely az első három percben három helyzetet dolgozott és hagyott ki, majd a kilencedik percben Volas ziccerben a kapufára fejelt. A jó kezdés után visszavett a Debrecen, próbált nyugodtan építkezni, ám a folytatásban egyre nehezebben törte fel az északír védelmet, ráadásul középpályán több labdavesztés is veszélyes kontrát eredményezett.

A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan kezdte a DVSC, ismét helyzetekig jutott, majd kevesebb mint tíz perc után emberelőnybe is került, miután a védők között szépen kiugró Volast a 16-os előtt lerántották. A szabadrúgásból azonnal vezetést szerzett a Debrecen, mely ezt követően kényelmesen futballozva is uralta a meccset, s végül 2-0-ás sikerrel lépett a következő fordulóba.

A selejtező harmadik körében a magyar bajnok a fehérorosz BATE Boriszovval csap majd össze.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Debreceni VSC – Cliftonville (északír) 2-0 (0-0)
Debrecen, 11 000 néző, v.: Glodjovic (szerb)
Gólszerzők: Mihelic (55.), Sidibe (79.)
Sárga lapok: Mészáros (43.), illetve Flynn (34.), Devlin (45.)
Kiállítva: McGovern (54.)
továbbjutott a Debrecen 2-0-s összesítéssel
Debrecen: Novakovic – Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut – Bódi (Zsidai 80.), Mihelic, Varga J., Szakály (Vadnai 72.) – Sidibe (Tisza 83.), Volas.
Cliftonville: Devlin – Cosgrove (Smyth 56.), Flynn, McGovern, Seydak – Curran, Catney (Caldwell 81.), Scannell, Johnston, Donnelly – Garrett (Winchester 62.).