Nemzetközi labdarúgás

BL-selejtező: ráadásbeli góllal esett ki a Debrecen

""

Nagy lendülettel kezdett a BATE Boriszov, a Debrecen pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be. A hazaiak több ígéretes akciót vezettek, gólt azonban nem tudtak szerezni, ugyanakkor a magyar csapat is veszélyes volt, amikor támadásba lendült. A félidő derekához közeledve Seydi harcosan labdát szerzett, egyedül vezethette a labdát a kapusra, aki kivetődve "elgázolta" őt. A megítélt büntetőt Ibrahima Sidibe értékesítette, így a Debrecen nyeregbe került, mivel riválisának már három gólra volt szüksége a továbbjutáshoz. Ezt követően a hajdúságiak magabiztosan őrizték az eredményt, mígnem Selim Bouadla második rendkívül buta szabálytalanságára megkapta második sárga és az ezzel járó piros lapját, a Boriszov pedig egyből szépített is, így nyílttá vált a küzdelem.

A folytatásban a fehérorosz együttes szinte kapujához szegezte a Debrecent, amely a félpályán is alig lépett át. Bár sok veszélyes támadást vezettek a hazaiak, és nagy nyomást helyeztek a  vendégekre, igazán komoly helyzetük ezzel együtt jó darabig alig akadt, a félidő közepén azonban mégis megszerezték a vezetést. Ez a találat "felébresztette" a magyar bajnokot, amely innentől kezdve már nem adta fel a támadások lehetőségét, igaz, továbbra is a Boriszov irányította a játékot és támadott többet. Ekkor már harcosabban és jobban is védekezett a Debrecen, amely idegenben szerzett góljának köszönhetően még mindig jobban állt. Az utolsó pillanatig volt esély rá, hogy a magyarok sikeresen kivédekezik a hátralévő időt, azonban a hosszabbításban Nenad Novakovic kapus rosszul jött ki egy beadásra, ezt kihasználva pedig megszerezte a továbbjutást érő gólt a BATE, amely két éve ugyanebben a körben búcsúztatta a Debrecent, akkor 3-1-es összesítéssel.

A BL-búcsú azt jelenti, hogy a DVSC átkerül az Európa Liga selejtezőjébe. Ott az utolsó forduló sorsolását pénteken tartják Nyonban.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó:
BATE Boriszov (fehérorosz) – Debreceni VSC 3-1 (1-1)
Boriszov, 7000 néző, v.: Stefan Johannesson (svéd)
Gólszerzők: A. Vologyko (39.), Rogyionov (66.), Krivec (94.), illetve Sidibe (20., 11-esből)
Kiállítva: Se. Bouadla (37.)
Sárga lap: Csernyik (19.), Rogyionov (86.), illetve Se. Bouadla (9., 37.)
Továbbjutott a BATE Boriszov 3-2-es összesítéssel.
BATE: Csernyik – Hagus (Pavlov, 69.), Poljakov, Filipenko, Gajducsik (Szihnevics, 42.), Mladenovic – Krivec, Lihtarovics (Olehnovics, 55.), A. Vologyko – Gordejcsuk, Rogyionov.
Debrecen: Novakovic – Jovanovic, Máté P., Mészáros N. (Brkovic, 84.), Korhut – Se. Bouadla, Varga J., Zsidai (Ludánszki, 65.), Szakály P. (Bódi, 71.) – Seydi, Sidibe.