Nemzetközi labdarúgás

BL: bekezdett az Atlético, ám a Real írhat történelmet – videó

Atlético Madrid–Real Madrid 2-1 (2–1)

gólszerző: Níguez (12.), Griezmann (16. – 11-esből), ill. Isco (42.)
 
Nehéz helyzetből próbált kikecmeregni az Atlético Madrid a Real Madrid ellen vívott BL-elődöntő visszavágóján. Az első meccsen a királyiak háromgólos fórra tettek szert, így a matracosoknak már-már csoda kellett volna a továbbjutáshoz.
 
Diego Simeone tanítványai úgy kezdték a mérkőzést, mint akik valóban hisznek a fordításban. Az Atlético-játékosok hatalmas iramot diktáltak, a fölényük pedig a 12. percben érett góllá, ekkor egy szöglet után Saúl Níguez fejjel vette be Navas kapuját. 
 
A Vicente Calderón Stadion publikuma kicsit később újabb találatot láthatott, Torres esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Griezmann hidegvérűen értékesítette. 
 

BL: a Zebrák megint felfalták az ellenfelüket – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

gólszerző: Mandzukic (33.), Alvés (44.), ill. Mbappé (69.) Aktívan kezdte a mérkőzést a Monaco, Leonardo Jardim együttese már az első percben szögletet rúghatott. Az ötödik minutumban Mbappé lőtt kapufát, bár a játékvezető les miatt egyébként is szabadrúgást ítélt a Juventusnak. A torinóiak az első félidő derekán ritmust váltottak, egyre többször dolgoztatták meg Subasicot.

A vendégeknek idő kellett, mire összeszedték magukat, ám ahogy telt az idő, egyre veszélyesebb akciókat vezettek. A hajrában Benzema szép szólót mutatott be az alapvonal közelében, Kroos elé került a labda, a német lövését még bravúrral hárította Oblak, de a kipattanót Isco pofozta be. 
 
A második félidőben sokáig komolyabb lehetőség nélkül pörögtek a percek. A matracosok a 66. minutumban ismét megduplázhattak volna az előnyüket, de Navas kétszer is parádés védéssel óvta meg a kapuját.
 

Az odavágón mesterhármasig jutó Cristiano Ronaldo újra beköszönt, de a bíró lest látott, így maradt a 2–1.  
 
Veresége ellenére a Real Madrid bejutott a fináléba, ahol történelmet írhat, hiszen a BL-ben még egyik csapatnak sem sikerült a címvédés. Zidane legénysége majd a Juventus együttesével méri össze erejét Cardiffban.  
 
Bajnokok Ligája elődöntő, második mérkőzés:
 
 
ATLÉTICO MADRID–REAL MADRID 2–1 (2–1)
 
Madrid, Vicente Calderón Stadion. V: Cüneyt Cakir (török)
 
Atlético Madrid: Oblak – Giménez (Partey, 57.), Szavics, Godín, Filipe Luís – Koke (Correa, 76.), Gabi, Saúl Níguez, Carrasco – F. Torres (Gameiro, 56.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone.
 
Real Madrid: Navas – Danilo, S. Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro (Lucas Vásquez, 77.), Modric – Isco (Morata, 88.) – Benzema (M. Asensio, 77.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane.
 
Gólszerző: Saúl Níguez (12.), Griezmann (16. – 11-esből), ill. Isco (42.)
 
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–2-es összesítéssel.