Labdarúgó NB I

Biztos ami biztos, nemzetközi licenszet kért a DVTK

A következő szezonban a labdarúgó NB I-ben szerepelni szándékozó sportszervezeteknek keddig volt lehetőségük arra, hogy a klublicenc eljárással kapcsolatos dokumentumokat benyújtsák a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságának. Az élvonalbeli Diósgyőri VTK-t működtető gazdasági társaság ügyvezetőjét, Dudás Hunort arról kérdeztük, hogy sikerült-e határidőre beadni a szükséges papírokat, aki erre igennel válaszolt, a következő kérdésünkre, amely arra vonatkozott, hogy kérelem beadásánál a nemzeti első osztályú licencet jelölték-e meg X-szel, vagy nemzeti első osztályú és nemzetközi licencet kértek-e, azt felelte: ,,UEFÁ-sat”, vagyis a nemzetközi szereplést lehetővé tévő eljárásnak kell megfelelniük.

""

Arra a felvétésünkre, hogy ez is komolyan jelzi azt, hogy az Európa Liga indulást érő hely elérésében gondolkodnak, igennel válaszolt a klub vezetője, arra pedig, hogy ez esetben hol játszanák le az európai szövetség égisze alatt megrendezésre kerülő mérkőzésüket, tekintettel arra, hogy a diósgyőri stadion nem felel meg az UEFA előírásainak, a következőket nyilatkozta:

– Még nem döntöttük el, nem is kellett, hiszen az EL-indulás még nem kézzel fogható, ezt ma csak egy lehetőség, így nem is tárgyaltunk egyetlen olyan helyszín képviselőjével sem, ahol pályaválasztóként ellenfelünket esetlegesen fogadhatnánk. Jelzem kevés olyan helyszín van elérhető közelségben, ahol adott esetben mérkőzést rendezhetnénk, ezek közül az egyik szóba jöhető helyszín Nyíregyháza, a másik az Újpest stadionja.