Kézilabda

Biztató, amit Kovacsics Anikó mondott a kézi-válogatottról

Kovacsics Anikó csapatkapitány szerint a tavaszi úton jár tovább a magyar női kézilabda-válogatott, amely Győrben pénteken, majd szombaton is felkészülési mérkőzést játszik Montenegróval. Kovacsics a magyar szövetség honlapjának azt mondta: a keret az elmúlt években főként sérülések miatt sokat változott, ennek ellenére mostanra már jól ismerik azt a fajta munkát, valamint azt a koncepciót, amellyel a válogatott készül és játszik.
 
"A tavasz megmutatta, hogy jó úton járunk, ezt folytatjuk most is" – nyilatkozta az irányító. Hozzátette: a keret tagjai – akik vasárnap óta Győrben készülnek együtt – az elmúlt napokban "szinte mindent" gyakoroltak már, amit azért tart fontosnak, mert a Montenegró elleni két mérkőzés után már csak novemberben találkoznak. A franciaországi Európa-bajnokságon a magyar csapat az első mérkőzésén december elsején Hollandiával játszik.
 
Kim Rasmussen, a válogatott dán szövetségi kapitánya kiemelte: nem volt alkalmuk unatkozni az elmúlt napokban, hiszen sok játékos van velük az A és a B keretben.
 
"De itt készül az U18-as válogatott is, a B csapat és a friss ifjúsági vb-ezüstérmesek közös edzésekkel, edzőmeccsel is gyakorolnak" – tette hozzá. A szakvezető fontosnak tartja, hogy az Eb előtt a játékosok tudják, hogy mit szeretne megvalósítani, ugyanakkor mindenki érezze, hogy a keret nyitott, és minden posztra nagy a versengés.
 
"Montenegró erős csapat, igyekszünk próbára tenni a hétvégén" – mondta az edző.
 
A két találkozóra a Magvassy Mihály Sportcsarnokban kerül sor, a pénteki összecsapás 17.30 órakor, a szombati 15.30-kor kezd