Bizonytalanná vált a népszerű védő sorsa Manchesterben
Már a nyári átigazolási időszakot tervezik a Vörös Ördögöknél.
A Sportbible friss beszámolja szerint Lisandro Martinez jövője bizonytalanná vált a Manchester Unitednél.
A Vörös Ördögök már bebiztosították helyüket a Bajnokok Ligája következő kiírásában, miközben az ideiglenes menedzser, Michael Carrick vezetésével megkezdődött a keret átszervezése.
Az átigazolási célpontok között szerepel például David Affengruber, az Elche középhátvédje, akit korábban Ruben Amorim is kiszemelt.
Ruben Amorim egyik vágya mégis beteljesedhet az Old Traffordon
Mindeközben a klubbal több mint három évtizede foglalkozó újságíró, Andy Mitten arról beszélt, hogy Martínez helyzete jelenleg korántsem stabil.
Az argentin védő 2027-ig szerződésben áll a klubbal, ugyanakkor az elmúlt időszakban több sérülés is hátráltatta, köztük egy komoly keresztszalag-szakadás.
Mitten a Talk Of The Devils podcastben így fogalmazott:
„Martíneznek folyamatosan játszania kell. Ha jó napot fog ki, abszolút top játékos. Óriási személyiség az öltözőben, és Carrick alatt időnként még csapatkapitány is volt.”
Ugyanakkor Mitten szerint, ha a játékos új szerződésben gondolkodik, előbb rendszeresen pályán kell lennie és stabil teljesítményt kell nyújtania.
Martínez jövője tehát nyitott kérdés marad az Old Trafford falain belül, és a nyári hónapok döntőek lehetnek számára.