Kosárlabda

Bizonytalan a Sopron olaszországi kupameccse

A koronavírus-járvány miatt bizonytalanná vált a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a szerdai Euroliga-mérkőzése Olaszországban.

A klub vasárnapi tájékoztatása szerint Schio városa közvetlenül a fertőzésveszély miatt lezárt észak-olaszországi Lombardia és Veneto tartományok szomszédságában helyezkedik el. Itt kellene pályára lépnie Gáspár Dávid vezetőedző együttesének szerdán 20.30 órakor a sorozat alapszakaszának zárófordulójában.
"A kialakult vészhelyzet miatt arra kérjük szurkolóinkat, hogy semmilyen körülmények között ne induljanak útnak" – kérte Török Zoltán ügyvezető.
"Folyamatosan nyomon követjük az észak-olaszországi helyzet alakulását, és felvesszük a kapcsolatot a FIBA illetékeseivel is. Az egyeztetések és a rendelkezésünkre álló információk alapos feltérképezését követően, hétfő délután fogunk végleges döntést hozni a mérkőzés kapcsán, de addig is nyomatékosítva kérünk mindenkit, hogy ne utazzon el Olaszországba" – tette hozzá.
Lombardiában vasárnap már 89 fertőzöttről tudtak, és országosan száz fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma. Eddig a járvány két áldozatot követelt Olaszországban.