Magyar foci

Bíróverés: Hobbiból vereti magát a magyar játékvezető?

A vasnepe.hu beszámolója szerint a Kőszeg-Mosonmagyaróvár U19-es bajnoki 70. percében Takács Ryan Lee játékvezető épp egy sárga lapot könyvelt el, amikor az egyik kőszegi játékos, Gaál Szabolcs minősíthetetlen hangnemben reklamálni kezdett, ezért piros lapot kapott.
 
A vétkes ezután ütötte meg a 19 éves bírót, akinek eltört az orra, mentővel kellett kórházba szállítani. A lap megkereste a sértettet is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban hozzáfűzött az esethez, hogy bár nagyon megviselte az eset, folytatni szeretné pályafutását.
 
Takács Ryan Lee-nek egyébként nem ez az első botrányos esete, hiszen nem egészen egy évvel ezelőtt a szurkolók kergették és ütötték meg a Sé-Honvéd-Nárai megyei II. osztályú bajnokin, így azt egyáltalán nem lehet elmondani róla, hogy minden esetben élvezettel hódolhat hobbijának.