Olimpia 2016

Biros Péter viszi a magyar zászlót az olimpiai megnyitón

""
   
A küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, helyettese – és a csapatvezető – Molnár Zoltán, a MOB főtitkára lesz. A csapatvezető helyettese Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója. A küldöttségvezetés további tagjai: Magyar Zoltán, Deutsch Tamás, Leyrer Richárd és Tóth Miklós MOB-alelnökök, Mihók Ildikó marketing igazgató, Szabó Bence sportigazgató, valamint Török Olivér sajtóattasé.
   
A paralimpiai csapatot Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke vezeti, helyettese Tóth Ildikó csapatvezető, a paralimpiai attasé pedig Kovács Brigitta, az MPB gazdasági vezetője lesz. 
   
A magyar sportolók a londoni olimpiára 24 sportágban eddig csaknem 160-an, a paralimpiára 9 sportágban 31-en szereztek indulási jogot, ám ahogy Gömöri Zsolt kiemelte: a parasportolók közül még várnak néhányan szabad kvótára. A végleges nevezéseket az olimpiára a MOB-irodában július 5-ig, míg a paralimpiára augusztus 6-ig a londoni szervezőbizottsághoz (LOCOG) kell benyújtani.
   
Molnár Zoltán beszámolójában visszautalt a MOB 2009. szeptemberi közgyűlésére, ahol azt tűzték ki célul, hogy 20-22 sportágban induljanak magyarok a londoni olimpián, az éremtáblázaton, valamint a nem hivatalos pontversenyben az ország végezzen az első húsz között, valamint ne legyen magyar doppingeset a játékokon.
   
"Van esély arra, hogy jobban szerepeljünk, mint Pekingben, ahol három arany-, öt ezüst- és két bronzérmet, illetve 94 pontot szereztünk, amivel az éremtáblázaton a 21., a pontversenyben a 20. helyen végeztünk" – mondta Molnár Zoltán, hozzátéve: az állam részéről tisztességes támogatást kap a sport, az olimpiai bizottság. Kiemelte azt is, hogy a sportolóknak már a kvóta megszerzése is komoly nemzetközi eredményt jelent, és sikerült megfelelő pénzügyi, valamint sportegészségügyi hátteret teremteni nekik. 
   
Jelezte: előfordulhat, hogy az állami kifizetések csúsznak, ugyanakkor a MOB-iroda 24 óra alatt minden esetben előleget tud biztosítani azoknak, akiknek szükségük van rá.
   
"Ez az egyik előnye, hogy a MOB kezelheti a pénzügyi forrásokat, és csúszások esetén is tudunk fizetni" – tette hozzá a MOB főtitkára.
   
A közgyűlésen elhangzott, hogy a londoni olimpiai csapat létszámban nem tudja elérni a pekingit (171), így kevesebb lesz a kísérő is. A MOB a jelen állás szerint kicsivel több mint száz edző, sportágvezető, sportegészségügyi szakember részvételét tudja biztosítani. Molnár Zoltán ezzel kapcsolatban kifejtette: a kísérők elosztásának MOB-kritériumai között szerepelt, hogy sportág nem maradjon ellátatlanul, ugyanakkor az érem- és pontszerzésre esélyesek kiemelt figyelmet kapjanak. 
   
A július 27-ei megnyitón Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008) vízilabdázó viszi a magyar zászlót.
   
A tervek szerint a július 27-én kezdődő olimpiára Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő is ellátogat.
   
Az olimpiai csapat ünnepélyes fogadalomtétele pénteken lesz a Művészetek Palotájában.