Küzdősportok

Birkózó jubileum Tiszacsegén

Most a Birkózás Városa elismerést is megkapta Tiszacsege. Dr. Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke adta át Jónás Sándornak, a város polgármesterének az elismerést. Az idei országos és nemzetközi versenyeken elért eredményéért különdíjat vehetett át Kiss Sándor, Kiss Péter és Ujj Bence.
A VSE Tiszacsege birkózó-szakosztálya több mint harminc éves múltra tekint vissza. Az edzéseket 1976-ban, Bodnár György, helyi testnevelő tanár indította el.

A szakosztály működése az önkormányzat támogatásával, illetve pályázatok segítségével azóta is folyamatos. A versenyeztetés az évek múlásával nemzetközi szintig fejlődött.
Bodnár György kezdeményezésére indult el 1985-ben a Cserkész Kupa szabadfogású verseny, amelyet minden évben október 23-án rendeznek meg.
2007 januárjában edzőváltás történt, Soltész László vette át a csapatot, aki nem csak birkózik, de más küzdősportokban is jeleskedik. Az edzéseket a helyi általános  iskola tornatermében tartják, és szívesen fogadnak minden birkózni vágyó, vagy egyszerűen kiváncsi fiatalt.
A szakosztály létszáma 20-25 fő között mozog. Sok tehetséges birkózót nevelt ki az egyesület, akik országos és nemzetközi dobogós helyezéseket értek már. Sajnos  minden versenyre a szűkös anyagiak miatt nem jutnak el.

A jubileumi Cserkész Kupán Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Debrecen, Miskolc, Nagyrábé, Földes, Sárrétudvari és a szlovákiai Rimaszombat versenyzői is szőnyegre léptek. A csapatversenyben Tiszacsege csapata elsöprő győzelmet aratott, a második helyen Nagyrábé, a harmadikon Földes végzett. A legjobb csegei versenyzőnek Nagy Gergő Márk bizonyult.

 

Tiegelmann Barbara

 

 

Forrás: www.birkozoszov.hu