Forma-1 / Motorsport

Bemutatót tartott az F1 új istállója, és a McLaren is – fotók

""

""

Az istálló végül úgy döntött, a szürkét választja autója alapszínének, melyet a piros és a fekete egészít ki.

A motort, a váltót, a felfüggesztést és a fékhűtés rendszerét is a Ferraritól vásárolták, de több ponton – így az autó orránál – is más filozófia szerint dolgoztak Gene Haasék.

A VF16-ost hétfőn már teszteli majd a francia Romain Grosjean, azt követően pedig a mexikói Esteban Gutiérrez is tapasztalatokat gyűjthet vele az egy hónapon belül kezdődő szezon előtt.

Az új McLaren is megérkezett vasárnap, az MP4-31 nevet viselő konstrukció az istálló beszámolója szerint több innovatív megoldást is tartalmaz, és reményeik szerint kivezeti őket a 2015-ös mély hullámvölgyből.

A második szezonjához érkezett a McLaren második Honda-korszaka, a csapat változatlan felállással, a mezőny legrutinosabb párosával vág neki az idénynek: Fernando Alonso 2007 és 2015 után harmadik évét futja itt, míg Jenson Button már a hetediket kezdi.

""