Angol fociSpanyol foci

Bellingham nemet mondott az angol válogatottnak – különös döntés Madridban

Kép forrása: Getty Images

Pénteken hivatalossá vált, hogy Jude Bellingham kimaradt az angol válogatott keretéből, amely a Wales és Lettország elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

A döntés váratlanul érte a szurkolókat, hiszen a 22 éves középpályás nemrég tért vissza vállműtétje után, és újra pályára lépett a Real Madridban.

A fiatal sztár augusztusban esett át a beavatkozáson, és eredetileg csak október végén tért volna vissza, ám már a múlt hónapban pályára lépett az Espanyol ellen.

Sőt, a múlt heti madridi derbin is kezdőként kapott szerepet. Ugyanakkor az Atlético elleni rangadón is érződött, hogy Bellingham még nem érte el csúcsformáját.

A Marca szerint Bellingham maga kérte, hogy ne nevezzék Thomas Tuchel keretébe.

Az angol szövetségi kapitány számított volna a középpályásra, de a játékossal folytatott megbeszélések után közösen döntöttek úgy, hogy Madridban marad.

Két hét „mini alapozás” vár rá

Bellingham elismerte, hogy még nincs százszázalékos állapotban, ezért inkább a következő két hetet regenerációra és a félkészülésre használja.

Az angol válogatottnál megértéssel fogadták a döntést, tudván, hogy a játékos egy nehéz időszakot tudhat maga mögött, és most a túlterhelés csak visszavetné a felépülését.

A Real Madrid a hétvégi Villarreal elleni bajnoki után engedi el játékosait a válogatott szünetre.

Bellingham azonban a Valdebebas edzőközpontban marad, ahol egy személyre szabott edzésprogramot követ majd Xabi Alonso szakmai stábjának felügyeletével.

Gyakorlatilag egy „mini felkészülési időszakot” teljesít, hogy november közepére újra 100 százszázalékos állapotba kerüljön.