Egyéb sportok

Beleszállt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségbe a korábbi igazgató

A doppingvizsgálatok fejletlenségét kifogásolja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi főigazgatója, aki szerint továbbra is az 1970-es éveket idézik a vizsgálati módszerek.
 
"Mindannyian tudjuk, hogy a vizeletelemzés nem sokat fejlődött" – szögezte le kedden az új-zélandi David Howman, aki 2016-ban távozott a WADA éléről, és jelenleg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testületét (AUI) vezeti.
 
Hozzátette, a doppingellenes ügynökség minden évben nagyjából ugyanannyi pozitív esetet regisztrál, de a lebukottak közül sokaknak a szervezetébe csak véletlenül, figyelmetlenségből kerül tiltott szer, vagy pedig egyszerűen csak "hülyék".
 
A szakember szerint a WADA tudományos munkatársai nem veszik figyelembe az innovatív technológiákat, vizsgálati módszereik még mindig az 1970-es éveket idézik, pedig manapság már sokkal hatékonyabb technológiákra lenne szükség.

"A tudomány és az orvostudomány mindenütt fejlődött, a doppingellenes küzdelemben viszont még mindig vizeletet elemeznek" – fogalmazott Howman, aki szerint az illetékesek számára a számok és a statisztikák még mindig fontosabbak, mint a csalók tettenérése. 

Fotó forrása: Clive Brunskill/Getty Images