Amerikai sportok

Beckham nem jön Európába, és jövőre is a Galaxynál játszik

A 115-szörös angol válogatott középpályás egy hétfői interjúban jelezte, hogy a szezon végén kivásárolhatná magát az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) idei alapszakaszát megnyerő kaliforniai együttesből, ám nem él ezzel az opcióval.
"Biztosan itt maradok a szerződésem végéig – mondta a 35 éves sztár. – Ide járnak a gyermekeim iskolába, nagyon boldogok vagyunk Los Angelesben."
Az elmúlt két évben Beckham januárban Olaszországba tette át a székhelyét, s az AC Milanban szerepelt kölcsönjátékosként, ám tavaszi súlyos sérülése után ő és a Galaxy vezetői is úgy látják, már nem fér bele az európai kitérő: "Boldogan játszanék még Európában, ám azzal a sérüléssel, ami nekem volt, bölcsebb, ha inkább pihenek az MLS holtidényében."
A Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa azt még nem tudja, 2011 után befejezi-e a játékot, vagy esetleg folytatja karrierjét.
"Talán közhely, de azt kell mondjam, imádok játszani, ezért ameddig bírom, futballozni akarok" – jelentette ki Beckham, aki 2007 januárjában írt alá a Galaxyhez öt évre 32,5 millió dollárért.

MTI