Nemzetközi labdarúgás

Barcelona: Messi megúszta, nem súlyosbodott sérülése

""

A klub honlapjának beszámolója alapján a legutóbbi négy Aranylabda-szavazáson diadalmaskodott argentin támadó csütörtök reggel orvosi vizsgálaton vett részt, amelyet követően megállapították, állapota nem lett rosszabb attól, hogy idejekorán visszatért combsérüléséből.

Messi a következő napokban várhatóan továbbra is csak különmunkát végez majd, könnyen elképzelhető így, hogy hétvégén a Real Zaragoza elleni bajnokit kihagyja.

A 25 éves futballista egy hete a BL-negyeddöntő első, párizsi mérkőzésén sérült meg, majd a visszavágón csapata nélküle hátrányba került, emiatt csereként pályára küldték, és hozzá segítette együttesét az 1-1-es döntetlenhez, ezzel pedig a továbbjutás kiharcolásához.